Szilveszter Színház

Ismét világsikert aratott a Szigligeti Színház. Hetedik alkalommal is a szolnoki teátrumból közvetítette szilveszteri gálaműsorát az MTVA. A Duna televíziónak köszönhetően világszerte több millióan látták a színház szilveszteri műsorát.

Nagy volt a sürgés-forgás december 31-én egész nap a Szigligeti Színházban. Az esti gálaműsorra készültek színészek és televíziósok egyaránt. A Szigligeti Színház szilveszteri műsorát hét évvel ezelőtt közvetítette először a Duna Televízió. Az elmúlt években a gála volt már látható a magyar televízió egyes csatornáján is, idén visszakerült a Dunára. Mindez azt jelenti, hogy Kanadától Ausztráliáig milliók látták a zenével, tánccal és kabaré jelenetekkel színesített műsort.
Az elmúlt hét évben összeadva több százan léptek fel december 31-én a szolnoki Szigligetiben. A színház színművészei mellett vendégszereplők is érkeznek évről évre. Idén mintegy 200-an szórakoztatták a közönséget. Azokon a fellépőkön túl, akiket az előző években is láthattak itt volt Voith Ági és Nádas György is.
A színház műsorával olyan szellemiséget sugároz, mely minden korosztályhoz szól -mondta az igazgató. Az elmúlt évek visszajelzései is ezt igazolják. A tapasztalatok szerint egyszerre több, mint 2 millióan választják ilyenkor a televízió képernyőjén keresztül Szolnokot.
A műsorban kétszer csendültek fel a Himnusz hangjai. Először 23 órakor a Székely Himnuszt énekelték el -hiszen Erdélyben egy órával hamarabb van éjfél, majd 24 órakor a magyar Himnuszt.

Előző Első baba
Következő Szilveszteri futás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás