Naperőmű a parkolón

Ma már élesben bizonyított. Hálózatra kötötték a Szolnoki Főiskola mini naperőművét. Az intézmény parkolóját borító un. fotovoltaikus elemek a kalkuláció szerint éves viszonylatban 6 millió forintos megtakarítást eredményeznek az iskolának.

Az előzetes számítások szerint 132 tonnával csökken a Szolnoki Főiskola éves széndioxid kibocsátása. A július 16- án indult beruházás szó szerint a „mai nappal„ ért révbe. A napelemek a helyükre kerültek és áramot termelnek, amit a szolgáltató hálózatába táplálnak vissza.
A napenergiából előállított egyenáramot három darab inverter alakítja váltóárammá ami a parkolóban elhelyezett trafón keresztül kerül be az áramszolgáltató hálózatába.
Ez a főiskola áramfogyasztásának mintegy 25%-a. Az eddig erre fordított pénzt tehát más fontos célokra használhatja fel az intézmény. A naperőmű számítógépes rendszere működés közben is folyamatosan tájékoztatja az üzemeltetőt az átalakított energia mennyiségéről, vagy éppen arról- mennyi szándioxid képződne adott mennyiségű áram előállítása során, ha nem tiszta forrásból nyernék azt. A parkolót kamerák figyelik, sokan ugyanis este, éjszaka is szeretnék itt letenni gépkocsijukat. Ezt azonban nem szabad. A biztonsági szolgálat azonnal figyelmezteti a szabály ellen vétőket. A sikeres pályázaton elnyert 108,4 millió Ft vissza nem térítendő, Európai Uniós támogatás nagyobb részben fedezetet nyújtott a 138 millió Ft-os teljes bekerülési költségű fejlesztésre. A megvalósításához szükséges további összeget az Emberi Erőforrás Minisztérium biztosította.

Előző Kitüntetett tűzoltó
Következő Változások a pálinkafőzésben

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás