Járóbeteg-ellátási konferencia

A WHO megalakulásának évfordulója alkalmából Járóbeteg-ellátási Konferenciát szerveztek a megyeszékhelyen. Itt a szakmai előadásokon túl szó esett az egészségügyben dolgozók életpálya modellének bevezetéséről is.

Az Egészségügyi Világszervezet : a WHO az ENSZ egészségügyért felelős irányító és koordináló szerve 1948 áprilisa óta működik. Idei kiemelt területe az élelmiszer biztonság. Nem véletlenül, hiszen ma is 2 millió ember hal meg évente szennyezett élelmiszer és ivóvíz miatt. A szervezet üzenetét leginkább az egészségügyi dolgozók továbbíthatják-hangsúlyozta a VIII. Járóbeteg-ellátási Konferencia megnyitójában Dr. Mózer Erzsébet a rendelőintézet vezetője. A megye egészségügyi dolgozói folyamatosan járnak szakmai képzésekre, ezúttal is megtelt a terem az előadásokra. Magas színvonalú munka folyik a járóbetegellátásban-emelte ki Dr. Bene Ildikó, aki a nehézségekről is beszélt. Tény, hogy a betegek egyre türelmetlenebbek. Ám a kölcsönös tisztelet különösen fontos ebben a szektorban. Az egészségügyben tevékenykedők a szakmaiság mellett a személyiségükkel is hozzájárulnak a gyógyuláshoz.A kormánymegbízott beszámolt a megyében megvalósuló egészségügyi fejlesztésekről is.
Dr. Bene Ildikó pedig azzal biztatta az egészségügyi dolgozókat, hogy hamarosan megvalósul a szakmában is az életpályamodell. A résztvevők 5 szakmai előadáson bővíthették tudásukat.

Előző Speedmarathon
Következő Piaccsarnok sajtótájékoztató

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás