Speedmarathon

Speedmarathon. 24 órás összeurópai sebesség-ellenőrzést tartanak hazánkban ma reggel 6 óra és péntek reggel 6 óra között. Megyénkben összesen 30 helyszínen ellenőriz a 8 vadonatúj traffipax. A helyszínek kiválasztásában a lakosság segítségét is kérte a rendőrség.

Ez a berendezés az új mindent látó traffipaxok egyike, térségünk összesen nyolc ilyet kapott. Ennek az eszköznek köszönhetően megyénk is csatlakozni tudott az unió 24 órásra hirdetett kezdeményezéséhez: hisz a gép éjjel is tökéletesen dokumentálja a szabálytalanságokat. A Speedmarathon ma reggel hat órakor indult országszerte. A terv elkészítésébe ezúttal a lakosságot is bevonták. Arra kérték őket, tegyenek javaslatot, szerintük mely útszakaszok a legveszélyesebbek. Serfőző Imre ugyan a 442-est mondta, ám a négyes főutat is nagyon veszélyesnek tartja. Szintén a külföldi sofőrök vezetési stílusát kifogásolta egy arra járó autós is, aki ugyan tőlünk hallott először a speedmarathonról, mégis betartotta a közlekedési szabályokat. A Speedmarathon célja, hogy felhívja a gyorshajtás veszélyeire a figyelmet. Ottjártunkkor egyetlen szabálysértés sem történt, a forgalmas négyes főúton átlagosan 70km/h-val közlekedtek az autók. Valószínűleg mindenki hallott az országos akcióról. A statisztika szerint ugyanis nem ilyen szabálykövetők az autósok mint ma, a balesetek egyharmadát ugyanis még mindig a gyorshajtás okozza megyénkben.

Előző Megszólalt a Kun Mediator károsultjainak ügyvéde
Következő Járóbeteg-ellátási konferencia

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás