Katasztrófavédelmi ifjúsági verseny

25 csapat, 100 diákja indult a Szolnoki Katasztrófavédelmi Kirendeltség ifjúsági versenyén. A 11 állomásos megmérettetés célja a védekezéshez szükséges legfontosabb ismeretek elsajátítása.

A kézi sziréna ezúttal nem a lakosságot riasztotta, hanem a verseny kezdetét jelentette. 100 diák érkezett a megyeszékhely és környékének iskoláiból.„Hogy hívják azt a védművet, amit most itt nektek építeni kell, amivel egy ingatlant meg tudtok védeni? – Nyúlgát?! -Nyúlgátnak hívjátok!„Egy ilyen védművet kellett összeraknia ennek a zagyvarékasi csapatnak. Ezen az állomáson inkább a fizikai erőre volt szükség. 9 homokzsákot kellett harmadáig megtölteni és összepakolni. A feladat időre ment, a képen látható különítmény szorgosa hangyák módjára dolgozott, nem fogott ki rajtuk az építkezés.A tömlő kigurítása és annak összetekerése okozott nehéz perceket. Az elsősegélynyújtás módjaival azonban sokak tisztában voltak. Itt tesztlapot kellett kitölteni és egy szituációt megoldani.A csapat két tagja a kérdésekre válaszolt, ketten pedig a törött karú lány segítségére siettek.Ezen a ponton előbb mocsárjárás majd egy sérült kimentése volt a feladat. Utóbbi bizonyult nehezebbnek, hiszen az összehangolt munka mellett az egyensúlyra is figyelni kellett. A hasznos és praktikus dolgok közé feleslegesek is keveredtek, ezeket kellett kiszelektálni. A rekordlétszámú versenyen mindenki a legjobbját hozta: az általános és középiskolák versenyéből is az első két helyezett továbbjutott a megyei fordulóba.

Előző Befejeződött a 31-es út felújítása
Következő Megavers 7 – I. Középdöntő

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás