Befejeződött a 31-es út felújítása

Befejeződött a 31-es út, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei több mint 30 kilométeres szakaszának korszerűsítése. A beruházás során kiszélesített főút a burkolaterősítés után alkalmassá vált a 11,5 tonnás tengelyterhelés károsodás nélküli elviselésére.

A 31-es főúton az elmúlt 5 évben 86 baleset történt, amiből 7 halálos, 28 súlyos és 51 könnyű sérülés volt, ezért elkerülhetetlenné vált a felújítása. A kivitelezési munkálatok 2013 végén kezdődtek, a 11,5 tonnás burkolaterősítés a külterületi szakaszok mellett érintette Jászjákóhalma és Jászapáti belterületét is.A Pest megye határától Heves megye határáig tartó, 30,6 km hosszú útszakasz renoválása kiemelt jelentőségű volt a Jászság szempontjából. A beruházás során kiszélesített főút a burkolaterősítés után alkalmassá vált a 11,5 tonnás tengelyterhelés károsodás nélküli elviselésére. Felújították az Öreg-Hajta, a Zagyva és a Tarna hidakat, Jászapátiban körforgalmat, illetve több településen összesen 110 új parkolóhelyet alakítottak ki. Jászberény és Jászjákóhalma között 600 méter hosszan a területen élő veszélyeztetett kék vércsék védelme érdekében madárvédő légvezetéket építettek. Jászapáti és Jászjákóhalma települések közigazgatási határainál forgalomlassító szigeteket telepítettek. Az infrastruktúrafejlesztés nagyban hozzájárul a térség felzárkózásához és gazdasági fejlesztéséhez.A Közlekedés Operatív Program forrásaiból a jászsági fejlesztés 23 km hosszon tovább folytatódik és 2015 végéig befejeződik. A 9,7 milliárd forint értékű fejlesztés 85%-os uniós és 15%-os hazai forrás felhasználásával valósult meg.

Előző Megavers 7 első középdöntő
Következő Katasztrófavédelmi ifjúsági verseny

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás