Eddig négy prostituált esett áldozatul a Karcag-környéki támadásoknak

Bruttó 1 millió forintos jutalmat ajánlott fel a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság annak, aki érdemi információval tud szolgálni a 2007 és 2010 között Karcag környékéről eltűnt, vagy meggyilkolt prostituáltak támadójáról. Az ügyben az ORFK Kiemelt Életellenes Ügyeket Felderítő Főosztály nyomoz.

Egyikőjüket a cselekménysorozat kezdetén, 2007-ben gyilkolták meg. Mint egyéb forrásokból megtudtuk V. Zoltánné ekkor tűnt el, maradványait 2011-ben találta meg a rendőrség. A következő ismert áldozat: Ty. Angéla 2010 május 22-én szállt be egy bordó, vagy piros gépkocsiba a Karcag külterületén található autóspihenőben -őt azóta sem látták-, míg P. Piroska június 19-én, L. Erzsébet pedig augusztus 20-án lett gyilkosság áldozata. Az ORFK Kiemelt Életellenes Ügyeket Felderítő Főosztálya nyomozást folytat egy 24 éves nő ellen elkövetett emberölés ügyében. A történteknek gyorsan híre kelt az utak mentén.A prostituáltak hétköznapjainak szerves része az erőszak.A Kiemelt Életellenes Ügyeket Felderítő Főosztály a nyomozás során azt is vizsgálja, hogy az egyes esetek között találhatóak-e összefüggések, azokat elkövethette-e ugyan az a személy. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság bruttó egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki az L. Erzsébet gyilkosának elfogása érdekében. A díj annak fizethető ki, aki olyan adatokat oszt meg a rendőrséggel, amelyek alapján a tettes azonosítható és megalapozottan gyanúsítható az emberöléssel.

Előző Közgyűlés
Következő Továbbra is épül az M4 autópálya Abony-Fegyvernek szakasza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás