Járhatatlan tenyőszigeti út

Ígéretből és sárból is akad bőven a Tenyőszigeten. A helyi gazdák türelmetlenek- a környéken szénhidrogének után kutató cég ugyanis bár megígérte, hogy eltünteti a nehézgépjárművek nyomait- eddig nem történt semmi. Pedig kint gyerekek is élnek, akiket naponta iskolába kell hordani szüleiknek.

„Tarthatatlan„. E- rövid szóval jellemezhető a Tenyősziget tanyáihoz vezető út állapota. A területen tavaly novemberben kutattak szénhidrogén után. A munkagépek fél méteres nyomvályúkat hagytak a bekötőúton.
Szanyi Istváné az út végén épült tanya. A fiatal gazdálkodó naponta legalább egyszer megteszi az utat, hogy megetesse a jószágokat.
A gazdák korábban többször is megterítették kővel az út egyes részeit.
A kutatás során keltett rezonancia a most felújítás alatt álló közeli épületrész falát sem kímélte.
A tönkrement út Szanyi István tanyájáig egészen pontosan 1448 méter hosszú. Némileg jobb helyzetben vannak Dorkóék- akik a bekötő út elején laknak.
A kutatást végző budapesti Kft. illetékese elmondta- őket is próbára tette a sok csapadékos időjárás.
A gazdákat minden esetben kártalanítják erősítette meg a cég felelőse, aki azt is elmondta, hogy a megbeszéltek alapján meg is kezdték az út felújítását.
A helyi vállalkozóra bízott feladat úgy tűnik egyelőre teljesíthetetlen. A cég ennek ellenére tartja magát ígéretéhez és amint lehetővé teszi az időjárás újra megpróbálják rendezni a terepet. *Persze az is elképzelhető, hogy rövid időn belül már nem az út állapotáról, hanem a fúrótornyok elhelyezéséről kell tárgyalni a cégnek és a földtulajdonosoknak. Jelenleg a vizsgálati adatok kiértékelése zajlik.
A cég hamarosan újra megjelenik Szolnokon. Bár a vizsgálatok befejeződtek, az eredményekről és az esetleges tervekről tájékoztatni szeretnék a közvéleményt. Akkorra készül el az a film is, amivel demonstrálni szeretnék a szénhidrogénkutatás jelentőségét.

Előző Gazdafórum a Megyeházán
Következő Városháza homlokzat

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás