Kutyák a Rozáriumban

Kutyák prédája a Rozárium. Egyre nagyobb kockázatot jelentenek a Rózsakertben és az Angolparkban a tiltás ellenére bevitt ebek. Nem csak az hátrahagyott ürülék okoz kellemetlenséget, hanem a gyerekek és a futók is tartanak tőlük.

Sétáló felnőttek és játszó gyermekek. Napközben ez a kép jellemzi az Angolparkot és a Rozáriumot. Az idill azonban alkonyatkor szertefoszlik. A gyerekek helyét kis- és nagy testű kutyák veszik át, akik gazdájuktól esetenként messze kóborolnak. Bár a parkokba szigorúan tilos még pórázzal és szájkosárral is bevinni a négylábú kedvenceket, a kutyatulajdonosok egy részét ez láthatóan nem zavarja. Annál inkább bosszantja a jelenség és a rengeteg ürülék a kisgyermekeseket, a pihenni vágyókat és azokat a kutyatulajdonosokat, akik szabályosan sétáltatják kedvencüket.
A 2010 októberében 55,5 millió forintból kialakított Rozáriumban 3000 tő rózsa található, amelyekben a többi növény mellett a szabadon engedett ebek komoly károkat okoznak. A zöldterület funkciója az, hogy kulturált környezetben, virágok között tölthessék el az idelátogatók szabadidejüket, nem pedig, hogy kutyákat futtassanak benne – ezt két tábla is jelezte egészen addig, amíg az egyiket nem döntötték le. A szabadon kószáló ebek testméretüktől függetlenül is riadalmat kelthetnek többek között a gyermekekben, futókban, jól lehet, egy szeretetben nevelt pit bull terrier nem jelent akkora veszélyt, mint egy ridegen tartott, elhanyagolt kisméretű eb.
Több, tilosban járó kutyatulajdonost is igyekeztünk megszólaltatni, akik eltérő módon reagáltak kérdéseinkre.
Emellett volt olyan ebtartó, aki megfenyegette stábunkat, így sem ő, sem kutyája nem szerepel a riport egyetlen képkockáján sem. A menekülés és fenyegetőzés stábunknál még bevált, de ez a közterület-felügyelet munkatársainál valószínűleg nem fog működni.
A szabálysértők helyszíni bírságra számíthatnak, melynek összege 5000-től 50.000 forintig terjedhet. A lakosság is segítheti a felügyelők munkáját.
A városban több helyen lehet szabályosan kutyát sétáltatni, többek között a Széchenyi-városrész mellett húzódó övároknál; a Zagyva és a Tisza hullámterén, illetve Szandaszőlősön a régi Tisza-gát vonalánál.

Előző Áldatlan állapotok a garázssoron
Következő Megalakult az Agóra Szakmai Tanács

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás