NAV osztályfőnöki óra

Rendhagyó osztályfőnöki óra a NAV-nál. Középiskolás diákok az ügyfélkapu jelentőségéről hallhattak előadást az adóhatóságnál, majd ezt követően regisztrálhattak is a rendszerbe. A végzős tanulóknak a felvételi jelentkezésnél elengedhetetlen az ügyfélkapu.

„Minél előbb ismerd meg a Nemzeti Adó és Vámhivatal működését, legyen saját ügyfélkapud, és tudd -ha szükséges- hova fordulhatsz segítségért.„ Ennek a gondolatnak a jegyében tartottak rendhagyó osztályfőnöki órát középiskolás diákoknak a NAV megyei igazgatóságán. Ügyfélkapura egy végzős diáknak már szüksége van, hiszen -megléte- a felvételi jelentkezéshez elengedhetetlen.
A diákok azon túl, hogy meghallgathatták mire is használható az ügyfélkapu, regisztrálhattak is.
Természetesen nem csak a felvételi jelentkezéskor lehet hasznos az ügyfélkapu megléte egy diák számára.
Az előadás hasznos volt, hiszen a tanulóknak ma még nem tölti ki a mindennapjait az adózás.
Az első rendkívüli osztályfőnöki órát egy héttel ezelőtt tartották, akkor is a Széchenyi István Gimnázium tanulói vetek rajta részt, és a main is. Egy héttel ezelőtt 30 diák regisztrált az ügyfélkapun, ma az egész osztály. A jövőhéten egy újabb széchenyis csoport érkezik -hasonló céllal- a NAV-hoz, ahol természetesen más iskolák osztályait is szívesen fogadnak.

Előző Tompos Kátya koncert
Következő Néprajzi kiállítás sajtótájékoztató

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás