Fekete István – Kilián könyv

Tavaly volt 65 éves a Kilián György Repülőtiszti Iskola. Az évfordulóra jelent meg az intézmény történetét bemutató könyv, melynek második kiadása a napokban került ki a nyomdából. Fekete István szerző páratlan részletességgel mutatja be az iskola elmúlt évtizedeid.

A Kilián György Repülőtiszti Iskola története. Fekete István, nemrég megjelent könyvét mutatja. A tavaly szeptemberben 65 éves intézmény múltját és jelenét fogta össze, páratlan részletességgel. Az első kiadás az évfordulóra jelent, meg, néhány napja a második kiadás is kézbe vehető.
A szolnoki repülő-hajózó tiszti iskola ugyanúgy a város életének meghatározó része lett, mint a vasút, a vegyiművek vagy a cukorgyár. Hosszú éveken át nem volt hazánkban olyan pilóta, aki ne fordult volna meg legalább egyszer Szolnokon. Volt időszak, amikor az iskolának kétezer hallgatója volt. A könyv ezekre az időkre emlékezik. Fekete István felkereste azokat a még élő, és fellelhető bajtársakat, akik valamilyen módon kapcsolódtak az iskola történetéhez. Büszke rá, hogy Kablay Lajos, volt iskolaparancsnok feleségével is sikerült beszélnie, így az ő történetei is belekerültek a könyvbe.
A Kablay Repülő Egyesület -városi támogatással- célul tűzte ki, hogy minden információt összegyűjt, mely a szolnoki repüléshez kapcsolódik. A könyv megjelenése is ennek volt része. A munka a megjelenéssel azonban nem áll le. Tervek közt szerepel ugyanis, hogy összefogják az 1984. május 1-jén megalakult szolnoki vegyesszállító repülőezred 30 éves történetét is.

Előző Parkolóbérletek 2015-ben
Következő Hanzély Pálra emlékeztek

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás