35 éves Törpe Ételbár

A rendszerváltás előtt sok irigye akadt, néha nehéz is volt talpon maradni, ám sikerült. Ettek nála politikusok, sportolók, zenészek, s ha a nevét említjük, egész biztosan alig akad Szolnokon aki ne tudná miről, kiről van szó. Éppen 35 éve, 1982 decemberében nyitott ki a megyeszékhely első maszek ételbárja.

A Törpében ma is minden olyan, mint régen. Azaz majdnem minden.

“Régen, régen volt itt tíz bárszék, tehát ez telve volt amikor úgymond még sikk volt. Ma viszont nem nagyon ülnek már bárszéken, inkább leülnek az asztalhoz.””- mondja Borsányi Tibor tulajdonos.

Bár az Ady Endre úti üzletsort többször is le akarta bontani az önkormányzat, végül mégis megmaradt. Sőt- az ételbár tulajdonosa időközben bővítette is a vendégteret. Van aki 20 éve törzsvendégnek számít. Például Dr Endes János.

“”Vannak előkelőbb, nagyobb, jobb éttermek de ez egy kedves és jó étterem. Szeretünk ide járni.””

Keményen meg kellett dolgozni a sikerért. Mondja Borsányi Tibor. A nyolcvanas évek elején a “”maszek”” szó nem csengett túl jól. Õ mégis belevágott.

“”Nem csináltam például kalkulációt, tehát üzleti tervet- lehet így mondani, mert nem láttam szükségét. Tehát idézőjelben ha a két vendég bejön, az már eltart engem mert szinte nem volt rezsi.””

Míg a tulajdonos a hozzávalók beszerzésén fáradozott, addig édesanyja, keresztanyja és nővére tüsténkedett az apró konyhában. Ma már alkalmazottakkal dolgozik, de a bevált ételek ma is ugyan olyan ízletesek. Sőt- egynémelyhez ajándék is jár. Stílusosan egy pohár málna- vagy jaffaszörp. ”

Előző Karácsonyi díszekkel lepte meg a Szolnok Televízió az időseket
Következő Buszmenetrend változás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás