A szolgálatot teljesítőknek vitt ajándékot a polgármester

Az ünnepnapokon is szolgálatot teljesítőknek vitt ajándékot Szalay Ferenc polgármester és Csoór György a megyei közgyűlés alelnöke december 24-én. Az immáron hagyományos ünnepi körút alkalmával a város vezetője a polgárőröket, a kórházakat, a rendőrséget, a , a MÁV állomást katasztrófavédőket a honvédséget és a büntetés-végrehajtási intézetet látogatta meg.

Igazi karácsonya lett a megyeszékhely polgárőreinek. Szalay Ferenc polgármester 24-én reggel adta át azt a terepjárót, melyet eddig a városi közterület-felügyelet használt. A Suzuki Vitara típusú, kevés kilométert futott autót Bódi Andor elnök vette át az állomány nevében. Az autóra már régóta vártak a polgárőrök, hisz rengeteg időt töltenek közterületen.

Innen az 50 esztendős MÁV kórházba vitték a köszönet és hála ajándékát a a megye és város vezetői. A kórházban a dolgozók mindent megtesznek azért, hogy a karácsonyi hangulatot varázsoljanak a betegeknek. Ez már a városi rendőrkapitányság, ahol Dr. Csoór György köszönte meg a rendőröknek egész éves tevékenységüket. A rendőrkapitány hangsúlyozta: az ünnepek alatt is, csakúgy mint egész évben arra törekszenek, hogy az itt élők biztonságban érezhessék magukat és segítsenek a bajba jutottakon. Ez már a 11. karácsony volt, amikor a megye és város vezetői meglátogatták a különböző szervezeteket.

“Mekkora dolog az, hogy amíg mi otthon a karácsonyfát díszítjük, a család körében átadjuk az ajándékokat és örömködünk, és vannak akik ilyenkor is dolgoznak. Ezek az emberek azok, akik képesek tenni azért, hogy a közösségnek jó legyen. Ezt szoktuk megköszönni ilyenkor. Hogy érezzék, Szolnok nagy családja gondol rájuk. ” – mondta Szalay Ferenc.

“A megyei önkormányzat is kellően méltatja azokat az embereket, akik akkor , amikor a többség a családjával tölti az ünnepeket, munkában vannak. Gondoskodnak arról, hogy a város és a megyei folyamati ne álljanak le. Hogy az emberek biztonságban legyenek, ha baj van, segítséget nyújtanak.” – mondta Dr. Csoór György.

A mentőállomáson ottjártunkkor is folyamatosan csörgött a telefon. Naponta csak Szolnokon és környékén körülbelül 1000 kilométert tesznek meg, átlagosan 35-40 esethez riasszák őket. A polgármester és az alelnök meglátogatták még a MÁV állomást, a katasztrófavédelmet, a honvédséget és a BV intézetet is.

Előző Holnap tetőzik a Tisza Szolnoknál
Következő Karácsonyi díszekkel lepte meg a Szolnok Televízió az időseket

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás