Megjelent a téli Eső

Hó helyett Eső karácsonyra. Megjelent a népszerű irodalmi lap idei negyedik, téli száma. A kiadvány a megszokotthoz képest nagyobb terjedelemben kerül az olvasók kezébe.

A téli szám megjelenése mellett az irodalmi lap kedvelőinek az egyik legjobb hír, hogy az Eső jövője legalább két évig biztosított. A támogatás viszont a tervezetthez képest később érkezett így gyors munkára, szerkesztésre volt szükség, hogy az utolsó szám is időben elkészüljön. De elkészült, benne kitűnő prózák, regényrészletek novellák olvashatók.

“Természetesen könyvkritikák szerepelnek benne a Kor falára vagyis a Fol kalára címmel Zalán Tibornak volt ez a szó leleménye, anno a Jászkunságban indított rovatot és most ezt úgy csináltuk meg, hogy 3-4-5 publicisztikát jelentettünk meg aktuális témáról, olyanról, ami a levegőben van.” – mondta Jenei Gyula az Eső főszerkesztője.

Olvashatjuk többek között Markó Béla írói jegyzeteit, alkotásokat Géczi Jánostól és Bánki Évától. A kötetet pedig Izsó Zita versei nyitják. A közönségtalálkozón a téli számot és az irodalmi lapot méltatta Ahmed Amram jemeni származású novellaíró. Azt mondta: az Eső igazán egyedülálló kiadvány, országos szinten is párját ritkító.

“Úgy gondolom, hogy a városnak szerencséje van ezzel az újsággal, rendelkezik országos ismertséggel. Büszkén mondhatom, hogy 2017-ben megjelent az első novellás kötetem, természetesen továbbra is kötődöm az Eső lapjaihoz.” – mondta Ahmed Amram.

Az olvasók már kezükbe vehették az eddigieknél valamelyest bővebb kiadványt, ami, ahogy Jenei Gyula fogalmazott egy igazán olvasmányos darab lett. Ami biztos, sokaknak jól mutat majd a karácsonyfa alatt.

Előző Szeretet adja magát
Következő Szolnok TV segít beharangozó

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás