Minden idők legsikeresebb Nemzeti Konzultációja volt a Soros-tervről szóló

2,3 millióan mondták el a véleményüket a Soros-tervről és a kötelező betelepítési kvótáról. A nemzeti Konzultáció eredményei és a magas részvétel egyértelműen mutatja, hogy a lakosság támogatja a Kormány azon törekvéseit, hogy meggátolja az illegális úton Európába érkezett és várhatóan a jövőben még érkező migránsok felső határok nélküli, kötelező betelepítésének Magyarországra.

Minden idők legeredményesebb Nemzeti Konzultációja volt a Soros-tervről szóló – mondta a Fidesz választókerületi elnöke Szolnokon. Szalay Ferenc úgy fogalmazott: több, mint 2,3 millió kérdőívet küldtek vissza az emberek, amelyből 2,1 milliót papíron, 200 ezret pedig elektronikusan töltöttek ki.

Szalay Ferenc a FIDESZ választókerületi elnöke aláhúzta: “Ekkora embertömeg véleményét komolyan kell venni. Ez a vélemény arról szól, hogy a magyar emberek, a szolnokiak, a Szolnok térségi emberek is amellett tették le a voksukat, hogy a Magyar Kormány továbbra is folytassa azt a harcot, amellyel a kötelező betelepítést, az ellenőrizetlen migrációt ránk kényszeríteni akaró Euróai Unió és Európai Bizottság ezt ne tehesse meg.”

Szalay Ferenc arra is rámutatott, hogy a kötelező betelepítés és az illegális migráció elleni harcban Magyarország az Európai Unió tagállamai között az élen jár és a legnagyobb ellenállást fejti ki, illetve egyre több ország, a többi között a visegrádi tagországok és most már Ausztria is támogatja ebben a Kormányt. A választókerületi elnök arra is kitért, hogy az amerikai milliárdos már megkezdte a róla elnevezett terv végrehajtását, ugyanis Pécsett és Debrecenben megnyíltak a bevándorlás-szervező irodák, amelyeket Soros György elképzelése szerint továbbiak követhetnek.

Szalay Ferenc úgy fogalmazott: “A civil szerveződések általában egy település, egy térség, egy megye, egy ország érdekében ténykednek, ezek a bevándorlás-szervező irodák pedig Brüsszel azon szándékát szeretnék erősíteni és Soros György azon szándékát szeretnék erősíteni, hogy kötelezően befogadjanak országok nem ellenőrzött bevándorlókat és ezt a felső határ nélküli bevándorlási tervet mindenkire rá lehessen erőltetni.”

A választókerületi elnök hangsúlyozta: a Magyar Kormány továbbra is szolidáris azokkal a menekültekkel, akik a törvényeket betartva, ellenőrzött körülmények között, legálisan érkeznek az országba, viszont Magyarország a jövőben is a leghatározottabban fellép az illegális migráció és a kötelező betelepítés ellen.

Előző 150. éve született Szolnok vármegye alispánja
Következő Karácsonyi ünnep a Vízpart körúton

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás