Szeretet és békesség órái

Szeretet és békesség órái. Műsorral egybekötött ajándékozással köszöntötte az időseket az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ. Az ünnepi rendezvényen elhangzott: a város nyugdíjas klubjai és az intézmény Központ között évek óta kiváló a kapcsolat, amiben csak lehet segítik és támogatják egymást.

A “Szeretet és békesség órái””-n az intézmény igazgatóhelyettese köszöntötte a szépkorúakat. Dr. Szántóné Dr. Nagy Nikoletta elmondta: a gálaműsor nem csak az együttlétről, hanem a köszönetről is szól.

“”Köszönjük az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ nevében, hogy az év 365 napjából, mintegy 180 kiállítási napon, 1.300 munkaórában 300 fő részvételével velünk vannak. Segítenek bennünket abban, hogy az éves szinten közel 100 művészeti kiállításunk épségben a maga szépségében megóvásra kerüljön.”” &#8211
mondta Dr. Szántóné Dr. Nagy Nikoletta az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatóhelyettese.

A Szolnok Városi Klubok és Nyugdíjasok Érdekvédelmi és Kulturális Egyesülete 2000. óta segíti az Aba-Novák Kulturális Központ és a város rendezvényeit, őrzik a kiállításokat. Aktív év volt 2017-is, ezt már Deák Jánosné mondta. Rengeteg kiránduláson vannak túl a nyugdíjasok, különböző ünnepekhez kötődő programokat is rendszeresen tartottak valamint a Derűs órákat is többször megrendezték.

“”Minden klub saját ünnepségeit is megtartja, így házassági évfordulókat, születésnapokat köszöntenek, szüreti mulatságokat tartanak, húsvéti bált, locsoló bált és nagy-nagy előkészülettel tekintettek a mai ünnepségre.”” &#8211

Előző FINISSZÁZS a régészeti állandó kiállításban
Következő “Gyermekek karácsonya”

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás