Fináléjához érkezett az V. “Jászkunsági Gyerek Vagyok” Nótaverseny

Fináléjához érkezett a “Jászkunsági Gyerek Vagyok” Nótaverseny. A Szolnok Televízió 5. alkalommal indította útjára tehetségkutató műsorát. A szolnoki döntőn 12 énekes küzdött meg a megye legjobb nóta énekese címért a Tiszti Klub Étteremben.

Az előválogatók, illetve a jászberényi, szolnoki és mezőtúri elődöntők után utolsó felvonásához érkezett december 9-én az V. Nótaverseny. Ebben az évben a szervezők a hagyományokat új köntösbe öltöztették. Az idei évadban a megyében élő jászok és kunok mérték össze énektudásukat. A megmérettetésre 86 nóta énekes jelentkezett.

“Meg kell állapítanunk, hogy egyre bővül a jelentkezők száma. Egyre bővül a helyszínek- városok, települések, ahonnan érkeznek a versenyzők. Egyre bővül az életkor. A mai versenyen is láthatunk 17 éves versenyzőt és az idősebb korosztály is képviselteti magát, megméretteti magát ezen a nemes versengésen.”- mondta Karcagi Nagy Zoltán nótaénekes.

A meghallgatástól a döntőig több mint 250 dal hangzott el. A nótaverseny célja a hagyományok ápolása és régióban élő tehetségek felkutatása volt. A versenyzők sorsáról a végső megmérettetésen 5 tagú zsűri döntött.

“Nagyszerű dolog, hogy 5. alkalommal van módunk meghallgatni JNSZ Megye legénekesebb hölgyét és urait. Ez nagyszerű dolog, remélem jól fogunk szórakozni. Szolnok Város büszke a kultúrájára. Ennek egy szelete a mai esti nótaverseny is.”- mondta Szabó István alpolgármester.

Ebben az évben első alkalommal a “Jászkunsági Gyerek vagyok” Nótaverseny vándordíját is átadták. Az V. Nótaverseny minden minden pillanatát a nézők szombaton 19 óra 30 perctől láthatják a Szolnok Televízióban.

Előző …Napi jótett… Szolnok Segít – Névtelen adományozó segített
Következő JNSZ Megyei ILCO Egyesület fenyőünnepsége

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás