Pénzügyi bizottság

A jövő évre készül az önkormányzat. A 2018-as költségvetést előkészítő rendeletet mai ülésén a pénzügyi bizottság véleményezte. A bizottság elnöke, Bagdi Sándorné a város Gazdasági Programjának elfogadására vonatkozó előterjesztésről is beszámolt.

2016-ban az Állami Számvevőszék az önkormányzat több gazdasági társaságánál végzett pénzügyi-gazdálkodási ellenőrzést. A felülvizsgálat során jött létre a város már meglévő Gazdasági Programjának aktualizálása.

BAGDI SÁNDORNÉ, elnök (Fidesz-KDNP), pénzügyi bizottság:
“Ez az anyag elsősorban a prioritásokat határozza meg. Illetve azokat az eszközöket, területeket, amiket figyelembe véve minél inkább lehet a közösségi szolgáltatások színvonalát emelni, valamint a város gazdasági erejét fokozni.”

A bizottság mai ülésén a jövő év költségvetési koncepciót is megvitatta. A 2018-as büdzsé alapjául szolgáló rendelet két részből áll.

BAGDI SÁNDORNÉ, elnök (Fidesz-KDNP), pénzügyi bizottság:
” Tartalmazza az egy-háromnegyed évi tényszámokat, ami a 2018 évi tervezés alapjául szolgál. Az anyag másik része pedig azokat a főbb stratégiákat tartalmazza, amik mentén az anyagot majd, a 2018. évi költségvetést összeállítást. A tervezés módszere nem változik az elmúlt évhez viszonyítva. A kötelező feladatok állami finanszírozása közel azonos színvonalon, szinten van.”

Az önkormányzat célja 2018-ban a közösségi szolgáltatások színvonalának emelése a költségvetési egyensúly megőrzésével. A pénzügyi bizottság elnöke az ülésen azt is kiemelte, hogy a város jövő évben sem tervez hitelt felvételt.

Előző “Magyarfelségjelű Mi-24- harcihelikopterek” bemutató
Következő Évente 50 millió forintjába kerül majd a városnak a Véső úti sporttelep működtetése

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás