E-flotta program

A mai naptól elektromos autókkal járnak a szolnoki polgármesteri hivatal munkatársai ügyintézésük során. Városunk csatlakozott először az E.On E-flotta elnevezésű programjához. A 6 elektromos autóból álló flotta kulcsait ma adták át Szalay Ferenc polgármesternek a RepTárban.

Az E.On Hungária és a város 3 évre szóló együttműködést kötött. Ennek keretében az önkormányzat és intézményei 3 Nissan kistehergépkocsit és 3 személyautót vesznek igénybe a szolgáltatótól. Ez havidíjas szolgáltatási konstrukcióban valósul meg.

“Olyan területein kapják meg ezeket az autókat a városnak, akik sokat mennek, mint például a városi televízió, akinek nem mindegy, hogy a helyszínekre hogyan jut el. Vagy az építés hatóság vagy a gyermekvédelemben dolgozók. Biztos vagyok benne, hogy túl azon, hogy kényelmesebben, csendesebben tudnak közlekedni, egészen biztos, hogy az üzemvezetési költségei ezeknek az autóknak jóval kedvezőbbek, mint a benzin üzemű autóknak.” -mondta Szalay Ferenc polgármester.

Az E.On komplex szolgáltatást nyújt: teljes körűen ellátja az üzemeltetési feladatokat, illetve elektromos autók töltését biztosító töltőállomások kialakítását és üzemeltetését is vállalja. A vállalat célja, hogy 2018-ban még több hazai város számára biztosítsa a jövő közlekedését forradalmasító elektromos autózást.

“Ez egy nagyon egyszerű megoldás, tehát nem kellett autót beszerezni, töltőkkel foglalkozni külön, ennek az egésznek az üzemeltetésével, hanem ezt egy kézből mi biztosítjuk a város számára. Tehát nagyon egyszerűnek hangzik, de egy nehéz út volt. Fél évet dolgoztunk ezen és ma nagyon büszke vagyok rá, hogy Szolnok lehet az első város: Szolnok a Tisza fővárosa, a “;”

Előző Első ízben szervezett börzét a 8 éves Szolnoki Vasútmodellező Klub
Következő “Magyarfelségjelű Mi-24- harcihelikopterek” bemutató

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás