Jótékony süteményvásár

Állami gondoskodásban részesülő gyermekeknek vásárolnak ajándékot a mai rendhagyó jótékonysági süteményvásár bevételéből. A megyei önkormányzat és a megyei kormányhivatal dolgozói saját receptjeikkel mutatkoztak be. Az akció nem várt sikert hozott.

A hivatali munka mellett, családi körben készített finomságokkal várták délelőtt tíz órától a megyei önkormányzat és a megyei kormányhivatal dolgozói az érdeklődőket.

“Az összefogás egy nagyon komoly üzenet, hiszen mindazok akik végig gondolták, hogy na most jó szívvel sütünk egy tálca süteményt, azok két kezük munkájával családjukkal, gyerekükkel ezt elvégezték.””- emelte ki köszöntőjében Dr. Kállai Mária megyei kormánymegbízott

A megye vezetői is kitettek magukért. Volt aki zserbót, vagy éppen képviselőfánkot hozott. A közgyűlés elnöke egy tálca mézeskaláccsal érkezett. Mint elmondta, gyermekei is aktív részesei voltak a süteménykészítésnek.

“”Mondtam nekik, hogy olyan gyerekeknek készül ez a sütemény akik a szüleiktől nem kaphatnak akár ajándékot, akár süteményt és akkor mondták, hogy segítenek ők is és bevonták a formákat, szaggatták, gyúrták a tésztát- egy nagyon jó este kerekedett ebből a közös sütésből.””

2.500 forint ellenében ki- ki egy nagy tálca süteményt válogathatott össze. így tett Trényi Adrienn is.

“”Van aki ugye megengedhet magának ugye év vége felé több mindent, van aki szűkölködik és emiatt úgy gondoltam én is, hogy egy ilyen jótékony cél érdekében mindenféle képpen vásárolok én is.””

Az adománygyűjtő perselyben már délelőtt szép summa gyűlt össze. A pénz a jövő héten kerül a kedvezményezett JNSZ Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat számlájára. Az ebből vásárolt ajándékokat december 19- én adják át.

Mikolyné Kozma Rozália mb. igazgató, JNSZ Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat 0:35-0:48: “”Mint minden gyerek, ők is nagyon várják a karácsonyt, készülnek a karácsonyra már a nevelő szülőknél és a lakásotthonokban és nagyon- nagy örömmel fogják fogadni az ajándékokat.””

A mai jótékonysági süteményvásáron startolt a megyei önkormányzat másik év végi akciója. A “”karácsonyi fények”” névre keresztelt fotó-, rajz- és kézműves termék pályázat. A kiírás a megye honlapján, a JNSZM.HU internetes címen érhető el. ”

Előző Vasutas véradónap
Következő Bohócdoktorokat támogat a Szigligeti Színház

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás