Még érdemes beadatni az influenza elleni védőoltást

Népszerű az influenza elleni védőoltás, a megyében van olyan háziorvos, aki már pótigényt is benyújtott újabb vakcináért. Az ellátás folyamatos, sehol sincs hiány oltóanyagból, azonban a szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy csak januárra derül majd ki, hogy mekkora lesz idén a járvány. Érdemes még a napokban beadatni az oltást, ugyanis 2 hét alatt már kialakul a védettség

Már október végén naponta több pácienst oltottak be az orvosok influenza elleni védőoltással. A vakcinát akár a patikákban is meg lehet vásárolni, illetve a rendelőkben is rendelkezésre áll. Évente több ezren oltatják be magukat Szolnokon a betegség ellen.

“Vannak, akik rendszeresen, évek óta járnak oltásra, ők már jelentkeztek, várták, számon tartották, főleg a krónikus betegek és az idősebb betegek azok, akik igénylik az oltást.” – mondta Dr. Benkő Hajnalka, háziorvos

Az ingyenes oltásra eddig a kockázati csoport tagjai és a 60 év felettiek mellett a krónikus betegek voltak jogosultak, ez a kör november vége óta kibővült a köznevelési intézmények dolgozóival is, így már ők is ingyenesen juthatnak hozzá a vakcinához.

Az ingyenes oltás három adagból áll, illetve egy 4 adagos változat is választható, de ezért már mindenkinek fizetni kell. Az előző években terjedő álhírekkel szemben egyre többen bíznak az oltóanyag hatásosságában.

Dr. Beke Gabriella, főosztályvezető, megyei tiszti főorvos aláhúzta: “Bízni kell az egészségügyi ellátórendszerben és nem kell felülni az interneten terjedő vaklármáknak. Az influenza védőoltás az hatásosan előzi meg az influenza megbetegedést és egyébként csökkenti a szövődmények kialakulását.”

Jelenleg 51.000 adag oltóanyag áll rendelkezésre JNSZ megyében, ezeket folyamatosan szállítják ki a háziorvosokhoz. A szakemberek figyelemmel kísérik a hazai influenza helyzetet, jelenleg az országban még nem mutatták ki a vírust, de a WHO adatai azt mutatják, hogy a tavalyinál erősebb járványra kell számítani. A védőoltást minden évben érdemes beadatni, ugyanis folyamatosan változik az összetétele igazodva az azévi vírushoz.

Előző 2018 is tánckoncerttel kezdődik a szimfonikusoknál
Következő Hátrányos helyzetű diákok jutalmazása

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás