Továbbra is szükség van szakképzett munkaerőre

Az elmúlt 9 hónap tapasztalatait és eredményeit összegezte a 27 szervezet magában foglaló Foglalkoztatási Paktum tagjai. A programmal elehetőség nyílik arra, hogy hatékonyabbá váljon a munkanélküliség csökkentése, a munkaerőpiaci elhelyezkedés, valamint a munkaerőhiány csökkentése.

Néhány hónapja adták át Szolnok egyik legnagyobb, magyar tulajdonban lévő gyógyszergyárának új termelőcsarnokát. Akkor 60 új munkahely jött létre, amelyeket azóta már betöltöttek, illetve további közel 40 üres álláshelyre keres még a vállalat munkavállalókat. A lehetőséggel elsősorban a középfokú végzettséggel rendelkező gépész- és vegyésztechnikusokat szólítja meg a cég, viszont az ilyen képesítésű dolgozók iránt nagy a kereslet, ezért a vállalat már az iskolában elkezdi a toborzást.

Dr. Bischof Zsolt, a Béres Gyógyszergyár Zrt. cégvezetője úgy fogalmazott: “Két fő csapásirányunk van, az egyik a Szolnok Hazavár program, a másik a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrummal kötöttünk egy ösztöndíj megállapodást. Ezek mind arról szólnak, hogy a végzés előtt álló fiatalokat már megpróbáljuk valamilyen módon a cégünkhöz kötni. Kihozzuk őket üzemlátogatásra, támogatjuk a tanulásukat.”

A cég ezen kívül különféle béren kívüli juttatásokkal és versenyképes fizetéssel igyekszik megtartani és toborozni munkavállalóit. A még üres álláshelyek betöltésében jelent számukra is segítséget a Foglalkoztatási Paktum, ahol különféle szervezetek osztják meg egymással tapasztalataikat és módszereiket.

“Szolnokon és az agglomerációban, aki dolgozni akar, az munkát talál.”

A Foglalkoztatási Paktum jelentős előrelépés a teljes foglalkoztatás megvalósításában, amely az önkormányzat kiemelt céljai közé tartozik – mondta a találkozón az alpolgármester. Szabó István kiemelte: A 2017. március 17-én megalapított együttműködésben 27 olyan szervezet és munkaadó vesz részt, akik közvetlen tapasztalatokkal rendelkeznek a szolnoki munkanélküliségről, illetve az ezzel párhuzamos munkaerőhiányról.

“A foglalkoztatás teljeskörűvé tétele, ez a városnak a célja. Az eredmények is szépen alakulnak, az utóbbi években hozzávetőlegesen 10 százalékról 4 százalékra csökkent a regisztrált munkanélkülieknek a száma.” – mondta Szabó István, alpolgármester

A Foglalkoztatási Paktum program Európai Uniós támogatással valósul meg, mintegy 1,3 milliárd forintból.

Előző Szíria kiállítás
Következő Fidesz adományosztás Vezsenyen

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás