Bemutatták az idei TOP 50-et

Tegnap este immár 22. alkalommal mutatták be a megye gazdasági TOP 50 illetve az ágazati TOP 10-et is tartalmazó kiadványt. Az első három helyen nem történt változás. Az élen a Samsung végzett, a képzeletbeli dobogó második fokára az Electrolux a harmadikra pedig a Jász Plasztik Kft. állhatott fel. A díjátadó ünnepség elején a megye két meghatározó vállalkozójára Dr. Karmazin Györgyre és Szicsek Jánosra emlékeztek.

Nem történt változás az élen. A legmagasabb nettó árbevételt a jászberényi Samsung  Electronics könyvelhette el, nem kevesebb, mint 610 milliárd forinttal, mögötte az Electrolux végzett 254,5 milliárddal, míg a harmadik szintén egy jászberényi vállalkozás lett, a Jász-Plasztik Kft, csaknem 66 milliárddal. Az első szolnoki cég az Eagle Ottawa a negyedik helyen 60,5 milliárd forint nettó árbevétellel.
Átadták az év vállalkozásai díjakat is, négyet kapták. A jászberényi Coop-Star, a jászjákóhalmi Rego-Plast, a tiszafüredi Albatrosz Bt. és a szolnoki Bognár és Társa. Kiváló gyakorlati képzőhely elismerést vehetett át a kisújszállási Kunfer Kft., a szolnoki Stílusterv Kft. és a karcagi Hubai és Tásra. Életműdíjat kapott a kisújszállási Rácz Miklós valamint többen is a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elismerésében részesültek.
Feldolgozóipar, kereskedelem, agrárium, ezek a vezető iparágak a megyében – mondta Dr. Sziráki András. A megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke hozzátette: a feldolgozóipar 1.514 milliárd, a kereskedelem 342 milliárd a agrár ágazat pedig 103 milliárd forintot tette a közösbe. A megye társas vállalkozásai tavaly összesen 2.204 milliárd nettó árbevételt realizáltak. 8.214 ilyen vállalkozást tartanak számon, melynek valamivel több, mint 60 százaléka működött nyereségesen. A tavalyi számok tükrében az idei egy reményt keltő esztendő – tette hozzá Dr. Sziráki András.

“Hiszen az első 9 hónap mérlegét figyelembe véve a korábbit – minden tekintetben meghaladó – 11,9 százalékos növekedést ért el az ipargazdaság 1.088 milliárdos teljesítményével és ebből arra következtetek egyértelműen, hogy jó évet zárunk.” – mondta Dr. Sziráki András.

A megyében nőttek az éves átlagjövedelmek is. Míg 2016-ban 2.440.000 forint jutott egy főre, ez idén már 2.720.000 forint. A megyei székhelyű vállalkozásoknál 66.210-en dolgoznak, a munkanélküliség pedig az elmúlt 27 évben nem volt ilyen alacsony. Mindezt megerősítette a vállalati kapcsolatokért felelőshelyettes államtitkár. Marczinkó Zoltán István elmondta: az országban 4 százalék alatti a munkanélküliség, aki akar az tud dolgozni. Elmondta azt is, hogy a magyar adatok kiugróka, az ország és a megyék is jól teljesítenek, mindez a GDP-n jól látszik.

“2017 első negyedévében 4,3, második negyedévében 3,3 és a harmadikban pedig 3,6 százalékos értéket mutatott. Ezek azt gondolom, hogy meggyőző számok és az év egészére nézve is 4 százalék fölötti növekedést várunk 2017-re 2016-hoz képest.” – mondta Marczinkó Zoltán István.

Szalay Ferenc polgármester az önkormányzatok szerepéről szólt. Elmondta, hogy segít a családokat, hiszen az a cél, hogy dolgozók a munka után egy élhető városban, jó közegben töltsék szabad perceiket. A települések pedig részben a vállalkozók által befizetett adókból épülnek, szépülnek – tette hozzá.

“Az adófizetési morál igen magas szinten van. A tervezett bevételek majdhogynem forintra pontosan befolynak, sőt inkább több, mint kevesebb. Azt gondolom, hogy ezért nagyon komoly köszönet jár.” – mondta Szalay Ferenc.

Kovács Sándor a megyei közgyűlés elnöke a vállalkozók munkáját dicsérte, elmondta: velük büszkélkedhet a megye. Dr. Kállai Mária megyei kormánymegbízottt pedig a szakemberképzés fontosságára hívta fel a figyelmet, hiszen, mint az a díjátadón is elhangzott jelenleg a megyében 20 hiányszakmát tartanak számon.

Előző Adventi gyertyagyújtás
Következő Munkáspárt sajtótájékoztató

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás