90 éves a Gépipari

90 éves a Gépipari. A nagy múltú intézményben rendezvényhéttel ünnepelték az évfordulót. A mai ünnepségen elhangzott: a nagy hírű alma máter mindig alkalmazkodott a kor kihívásához, ennek köszönhető, hogy a mai napig magas szintű műszaki képzés folyik azt intézményben.

Zászlóbehozatallal indult a mai ünnepség a 90 esztendős Gépipariban. Az intézmény 1927. novemberében kezdte meg működését állami Fa- és Fémipari Szakiskola néven. Az iskolát többször átszervezték és nevét is sűrűn változtatták, ám egy dolog máig változatlan maradt: a hely szelleme – mondta Hicsó György, főigazgató. Ma a város legnagyobb szakképző intézménye és a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum részeként működik. A nagyhírű alma máter hosszú ideje Jendrassik György nevét nevét viseli.

“A gépiparinak nagyon fontos a múlt és az új kihívásoknak való megfelelés is. A gépiparisok, most már szakgimnazisták új kerettanterv szerint tanulnak és tizenkettedik év végre szakmát is szerezhetnek. Bízom benne, hogy a mostani diákoknak is olyan fontosak a hagyományos értékek, mint az öregdiákoknak. ”

A Gépipariban napok óta tart a szülinapozás. Iskolamúzeum nyílt, sőt rendhagyó módon az egyik tanári szobában egy veteránmotor kiállítást is megnyitottak.

“Nagy múltú, hagyományokat tisztelő intézmény vagyunk , ennek van itt a sora, ünnepelünk egy kicsit megemlékezünk azokról akik ide járnak és az iskoláról.” – mondta Pesti László, igazgató.

Több tanulónak édesapja, nagyapja is itt  szerzett végzettséget. Ezért is hívják a Gépiparit a “generációk iskolájának” . A Jendrassik György Gépipari szakgimnázium folyamatosan fejlődik. Pár héttel ezelőtt egy 20 milliós fejlesztés valósult meg, három, új labort hoztak létre. Cél, hogy a mintegy 90 esztendős hagyományokhoz hűen továbbra is a legmagasabb szintű műszaki tudást kaphassák az ide járó fiatalok.

Előző Fizetős lesz az Interspar parkoló
Következő Adventi gyertyagyújtás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás