Bűnmegelőzési program

Országos kampány indult a bűnmegelőzésért. A prevenciós program rendőrségi kisbusz segítségével jut el a lakossághoz. A projekt ezen a héten megyénkbe érkezett.

Ezzel a kisbusszal találkozhat a lakosság szeptember 20-ig Szolnokon és környékén. A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával létrejött prevenciós programban 6 megye vesz részt. A szakemberek: baleset megelőzésre, vagyon védelemre, betöréses lopásra és az internetes bűncselekményekre hívják fel a figyelmet.

“Optikai megjelenése is vonzza a tekintetet és az adott területen felhívja a figyelmet. Az iskolákban az iskolai bűnmegelőzési szekciót emeli ki, egy közterületem piacon pedig az ott aktuális bűnmegelőzési feladatok ellátása a cél. Ehhez rendelkezésre áll rengeteg szóró anyag és reprezentációs eszköz.”- mondta Erdős Csaba a Megyei Rendőr Főkapitányság bűnmegelőzési előadója.

A bűnmegelőzés elsődleges célja az áldozattá válás megakadályozása. Az érdeklődők a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr- Főkapitányság “robotzsarujától” is tanulhatnak, aki szövegek elmondása mellett mozgássorok és közlekedési jelzések bemutatására programozható.

” Ez a busz nagyban segíti azt, hogy az emberek figyelmét felhívjuk, onnantól pedig a bűnmegelőzési kollégákon van a hangsúly. Az ő munkájukon, személyes kompetenciáin, hogy miként adja tovább az információkat. Az évek tapasztalatait nézve, ahol eddig megjelentek a szakemberek, ott lényegesen érezteti ez a hatását. Sokkal elővigyázatosabbak lettek az emberek.”- tette hozzá Erdős Csaba.

A projektben Jász-Nagykun-Szolnok Megye minden rendőrkapitánysága részt vesz. A prevenciós járművel és a szakemberekkel a szolnokiakat szeptember 15-én, pénteken a Famunkás emlékműnél találkozhatnak.

Előző Nagy Attila szobraiból nyílt kiállítás a Szolnoki Művésztelepen
Következő 20. Levéltári Nap

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás