Elkezdődött az őzek násza-vigyázzunk az utakon

Elkezdődött az őzek párzási időszaka. A hímek eszeveszetten kergetik a sutát, egy időszak alatt egy bak 4-5 sutát is beborít-mondják a vadászok. Az ösztönök kísérte őznász az autósokra is veszélyt jelenthet.

Az őzek most kezdődő násza végzetesen veszélyes lehet mind az ösztönök hajtotta állatok, mind az óvatlan autósok számára. Az üzekedő őzek ugyanis félelem nélkül rohannak ki az utakra, s ha megtorpannak is, irányváltoztatásuk kiszámíthatatlan ebben az időszakban. Júliustól augusztusig tart a nász.

-“Fokozottan kell figyelni a közutakon a gépjárművezetőknek. Ilyenkor az őzek, a bakok elvakultan követik a sutát a nőivarú egyedet és ilyenkor számítani kell az ütközésre-“mondta el Sipos Csaba a Nefag Zrt. Bagolyvár Vadasparkjának vezetője.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében tavaly több mint 25 ezer egyedet számoltak. A bakok ebben az időszakban territóriumot foglalnak, kergetik a sutákat.

-” Boszorkány gyűrűbe, vagy ördögkörnek is hívják, mikor letapossák a bakok a területet és itt befejeződik be a párzás, ahol a bak végül beborítja a sutát”-folytatta a vadaspark vezetője.

A kergetőzés autóutakon is átvezet szürkület után. Erre sűrűn kihelyezett tábla is figyelmezteti az autósokat. Ütközés esetén azonnal rendőrt kell hívni, ő értesíti ugyanis a területen vadászatra jogosult személyt. Ha az autós a körülményeknek megfelelően vezetett akkor veszélyes üzemek találkozásának számít a baleset, egyenlő kárviseléssel. Megéri tehát résen lenni az őzek nászidőszaka alatt nemcsak az ijedtség és a személyi sérülés, hanem az anyagi kár miatt is.

Előző Ekhós szekérrel Csemőre
Következő Épül a hold úti Óvoda

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás