Folytatódik a területi közigazgatások szemléletváltása

Az ügyintézés kultúrájának teljes megváltoztatása az állami közigazgatás célja. A folyamat 2010-ben kezdődött és azóta az országban már 264 kormányablak létesült. A struktúraváltás és a területi közigazgatás átalakítása 2017. január 1-jével tovább folytatódik.

Egy kormányablakban ma már akár 1600 ügyet is elintézhetnek az állampolgárok. Ez az egyik fontos eredménye a területi közigazgatás átalakításának. Erről is szó esett azon a vezetői konferencián, amelyen a kormányhivatalok működését érintő sikeres változásokat és a jövő terveit foglalták össze. Mint elhangzott, a 2010-ben megkezdett átalakítás idén tovább folytatódik.

“Most az állami háttérintézményeket néztük végig. Ebből mintegy 45 szervezet megszüntetésre került, beolvadásra került és beazonosítottunk több mint 1000 hatáskört. Ebből az 1000 hatáskörből nagy rész a járásokhoz kerül, tehát a járásokat megerősítettük, hiszen az állampolgár ott találkozik legtöbbet az ügyféllel az állam. Illetve nagyon sok minisztériumi kör kerül a megyékhez és a fővároshoz.”” – Mondta Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár.

A közigazgatásban megkezdődött szemléletváltás a hivatali dolgozók munkájában is változást jelent.

“”A legnagyobb teher a járási hivatali dolgozókon van. Említettünk egy újfajta illetményi rendszert, ami már nem arról szól, hogy ki mennyit tölt, hány szolgálati éve van, és milyen a kvalifikációja. Ez is számít. De milyen a teljesítménye? Inkább egy manager típusú életpályamodellt raktunk össze. Ehhez egy átlag 30%-os bérnövekedés jár.”” – Tette hozzá Kovács Zoltán.

A Szolnokon kidolgozott “”Szolgáltató Kormányhivatal”” modell a személetformálásának egyik alappillére, melynek célja, hogy minden járási hivatalban megteremtse az egyénre szabott szolgáltatás nyújtást. ”

Előző Mezőgazdasági körkép
Következő PorEND néven indul új drogprevenciós program Szolnokon

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás