Megtörtént a Pallasz Athéné Egyetem PPP szerződéseinek kiváltása

A fenntartó Emberi Erőforrások Minisztériuma összesen 5 milliárd 383 millió forint támogatást biztosított a Pallasz Athéné Egyetem számára arra, hogy kiváltsa a szolnoki gazdálkodási kar főépületét és kollégiumát érintő PPP szerződéseket. Az intézmény – azon túl, hogy továbbra is biztosítja az oktatás megfelelő színvonalát – ennek köszönhetően 2.3 milliárdot, az üzemeltetési költségekben pedig további 1.7 milliárd forintot takarít meg.

A Szolnoki Főiskola 10 éve, 2007-ben kötött bérleti és szolgáltatási szerződést az új campust felépítésére és kollégiumának felújítására. Meg kellett tenni, hiszen a helyi felsőoktatás jövője múlott ezen. A hitelkonstrukció azonban – ahogy Szalay Ferenc polgármester fogalmazott – igencsak kedvezőtlen volt, hiszen 10 milliárd forintot kellett volna visszafizetni 20 év alatt. Ezt a konstrukciót váltotta ki az az egyedik kormánydöntés, mely 5.3 milliárd forintot biztosított a szolnoki karnak.

“Elég régen dolgozik ebben nem kevés ember. Néha azt gondoltuk, hogy megoldottuk aztán kiderült, hogy mégse, aztán megint azt gondoltuk, hogy megoldottuk és megint mégse, de most eljutottunk idáig. Nagyon komoly dolog, mert az együttműködésünk állandó kínlódása volt, hogy ezt az őrült mennyiségű bérleti díjat, hogyan lehet kifizetni, majdhogynem lehetetlen.”” – mondta Szalay Ferenc Szolnok polgármestere.

Ez az ügylet a tavalyi év utolsó napjaiban lezárult. Az érintett ingatlanok egyik a campus közel 9.000 négyzetméteres főépülete, melyet 2008-ban adtak át valamint a Mártírok úti diákszálló, amit hasonló konstrukcióban újítottak fel.

“”Az eredeti szerződés szerint a még hátra lévő 12 év alatt fizetendő bérleti díj nominál értéken számított összege és a most történt megállapodás alapján a kifizetésre került ellenérték alapján több, mint 2,3 milliárd forint megtakarítást eredményez a kiváltási folyamat.”” – mondta dr. Ailer Piroska a Pallasz Athéné Egyetem rektora.

Ezen túl további megtakarítások várhatóak az üzemeltetés átszervezése kapcsán. Jelenlegi számítások szerint a hátralévő eredeti futamidőt alapul véve további 1.7 milliárd forint jelenig meg az egyetem költségvetésében kiadás csökkenésként, melyet oktatási és kutatási fejlesztésekre költenek majd.

“”Ez a 12 projekt, aminek a kiváltása 2016-ban megtörtént elsősorban azokat az intézményeket érintette, akiket a legmélyebben sújtott ez a konstrukció. Fontos tudni, hogy sok esetben a költségvetés 20-50 százalékát is megterhelte ez a projekt, ez a korábbi Szolnoki Főiskola esetében is egy kellően magas szám volt, de azt gondolom, hogy azért is fontos a jó együttműködést kiemelni, mert ennek az előkészítése volt az első, ami elindult.”” – hangsúlyozta Solti Péter miniszteri biztos.

A miniszteri biztos azt mondta: ez csak az első lépés volt, a program idén folytatódik. ”

Előző Lékvágás
Következő A megye legjobb iskolarendőre

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás