Kevés a tűzifa

Kevés a tűzifa. A környező országokból – elsősorban Romániából – az ottani időjárási és útviszonyok miatt nem érkezik megfelelő mennyiségű fa hazánkba. A tüzéptelepek szinte teljesen kifogytak. A fa hiányában brikettet és szenet vesznek a legtöbben, de már az is fogytán van. Az általunk felkeresett tüzépen alig volt már fa, viszont holnap érkezik egy kamionnyi tüzelő.

Ezek a képek októberben – a fűtési szezon elején – készültek. Felhalmozva állt a tűzifa a Bodó Tüzép udvarán. Tölgy, bükk, akác – mindenből volt jócskán. Állták a vásárlók rohamát, hiszen gyorsan jött az utánpótlás. Ezek pedig már friss, mai felvételek. Alig van fa az udvaron, pedig lenne rá igény. Az elmúlt napok rendkívül hideg időjárása miatt több fa fogyott a családoknál és azok, akik nem vásároltak be jó előre most napokat kell, hogy várjanak.

“Többen jönnének, ha lett volna, de mivel most nem volt tűzifám az ünnepek miatt, Romániából sem tudtak hozni, ott ortodox karácsony van, tehát nem volt annyira tűzifám. vinnék, ha lenne.”” – mondta Molnár Lászlóné értékesítő.

Az akác, a bükk és a tölgy a legnépszerűbb – ezeket árulják. A legtöbb tűzifa Romániából érkezik, ám a szomszédos országban jelenleg a -30 fokos hőmérséklet sem ritka, a hegyi utak többsége pedig járhatatlan, kevés fát tudnak kitermelni, így ritkábban jut tüzelő hazánkba is. A fahiány miatt több brikett valamint szén fogy. Így nem meglepő, hogy azok is fogytán vannak.

“”Most jelen pillanatban csak drága szenet tudok adni. Lengyel fekete diószenet 6.200-ért és orosz zsákos szenem van 30 kilogramm 1.800 forint. Sajnos a borsodi barna szenet jobban vinnék, de nem ad a bánya, mert a szociális tűzrevalóra osztják ki és ezért a kereskedőknek nem igazán osztják ki.”” – tette hozzá Molnár Lászlóné.

Ráadásul a lignitbányából – ami sokkal olcsóbb kategória – az elmúlt majd 2 hónapban nem érkezett szállítmány. Jó hír viszont holnap érkezik egy kamionnyi fa, ami látva a jelenlegi helyzetet vélhetően gyorsan gazdára fog találni. ”

Előző “Szabadfogassal” a rászorultakért
Következő Konfliktuskezelési tréning zárás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás