Balla György Szolnok alpolgármestere, a Fidesz frakcióigazgatója volt kedden este a Szandaszőlősi Polgári Kör vendége. A politikus az elmúlt hetek országos és helyi eseményeiről beszélt...
Újabb segítség a rászorulóknak
Idén is oszt tüzifát a rászorulóknak a szolnoki önkormányzat. Az eddigi enyhe tél miatt a kiszállítás csak a hónap második felében kezdődött. Idén 300 nehéz...
Átadták Szolnoki Református Szeretetszolgálat megújult központját
Megújult, megszépült a szolnoki református templom mögötti 80 éves épület. Egy sikeres pályázatnak köszönhetően felújították, átépítették és Szeretetszolgálati Központot hoztak létre benne. A közösségi házat...
Ádámok és Évák színházi próbák
Harmadik alkalommal ad otthont a Szolnoki Szigligeti Színház az Ádámok és Évák színjátszóversenynek. A középiskolások mától vehetik birtokba a színpadot, hogy az osztálytermi próbák után...
Érdekes helyzet
A HOZAM klubban tartott évindító előadást Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke. Az oktatási és egészségügyi intézmények állami feladatkörbe kerülésével tartozások nélkül kezdheték meg az...
Sok a szabálytalanság
Akár 60 ezer forint bírságot is kiszabhatnak azokra a tulajdonosokra, aki szabálytalanul tárolják lakásuk előtt a folyosókon holmijaikat. A szankcionálás nem új keletű, legfeljebb a...
„Denevér” tervezője a látogatott a Repülőmúzeumba
Nem sűrűn fordul elő egy repülőmúzeum életében, hogy az egyik gépének tervezőjét fogadhatja. A szolnoki kiállítóhely ma egy ilyen ritka pillanatnak a helyszíne volt. November...
„Zöld kártya” az épületekre is
A rossztól a fokozottan energiatakarékosig. Összesen tíz kategóriába lehet besorolni energetikai jellemzői alapján egy épületet. Ezt egy tanúsítvány tartalmazza, amely szakértő bevonásával készíthető el. Az...
100 millióért árverezik a miklósi Piramist
Van remény! Árverezik a törökszentmiklósi Piramis félig elkészült épületét, így végre megszűnhet a háborús állapot a város központjában. A többfunkciós bevásárlóközpontot nagy hévvel kezdték el...
500 ezres adomány Gróf Szapáry Gyula szobrára+video
500 ezer forinttal támogatja a Szapáry szobor felállítását Mága Zoltán. A világhírű hegedűművész ma adta át adománylevelét Szalay Ferenc polgármesternek. A szobor 11 millió forintba...
