Expedíció a Tiszán úszó szemét ellen

Szolnok környéki résztvevője is lesz a napokban meghirdetett Tisza expedíciónak. A folyó online hulladéktérképének elkészítése hónapokat vesz majd igénybe. A munkát un. zászlóvivők készítik majd elő.

Vészity Kata bemutatkozó filmje már elérhető a PetKupa közösségi oldalán és a YouTube- on. ő az az aktivista aki vállalta, hogy bejárja a Rákóczifalva és Tiszaföldvár közötti partszakaszt.

“Korábban is végezte a PET Kupa ezt a tevékenységet- a monitoringozást jellemzően a felső- Tiszán, viszont egy szűkebb önkéntes kör folytatta ezt és most ez ki lett terjesztve területileg is és a résztvevők számát tekintve is, hiszen egészen a forrástól- a torkolatig mind a két parton végig megyünk és teljesen feltérképezzük egy applikáció segítségével be is jelöljük, hogy hol vannak a gócpontok.”

A PET Kupa elmúlt 7 éves története során csaknem 70 tonna hulladékot távolítottak el a Tiszából a résztvevők. A most startoló akció célja viszont nem a palackok összegyűjtése, hanem a fennakadt és parton rekedt szemétszigetek pozíciójának digitális rögzítése. A projekt fókuszában természetesen a folyó végighajózása áll majd, amit kiegészít a parton végzett munka. A túra szombaton Rákóczifalván startol. Egy időben vele Tószegen is elindul egy csapat, hogy bejárja a hullámteret. “A Tiszta víz, Boldog Tisza” program 2020 decemberében zárul. A 4P expedíció nyilvános, megfelelő vízijártassággal bárki csatlakozhat majd az akcióhoz.  

Előző Szolnokon is megtekinthetők Bedekovich Lőrinc térképei!
Következő El kell zárni a baromfikat

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás