Hamarosan az M4-es újabb szakaszát adják át

Hamarosan átadják az M4-es autóút újabb szakaszát. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az Aktuális kérdésére azt közölte, hogy az Albertisra – Üllő szakasz már teljesen elkészült, februárban pedig megnyitják a forgalom előtt. Az Abony – Cegléd szakasz még 5 kilométer hiányzik ez augusztusban készül majd el.

Ahogy a tábla is figyelmeztet csak az ott dolgozók hajthatnak rá az M4-es gyorsforgalmi út Abonyt elkerülő szakaszán már elkészült új sávra. Ez az a szakasz, amin még dolgoznak, öt kilométer hiányzik még. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tájékoztatása szerint az Abony és Cegléd közötti 11,6 kilométer hosszú szakaszt 2020 augusztusában adják majd át. Ez pedig annak a 6,6 kilométeres szakasznak az egyik része, ahol már tavaly június 25-óta kétszer két sávon haladhat a forgalom, ezt a kihelyezett ’autóút’ tábla is jelzi. A lehosszabb szakasz Cegléd és az M0-ás között húzódik. Mint a képeken is látszik egyik részén már zavartalanul halad a forgalom 2×2 sávon. 2018 augusztusában valamint tavaly nyáron és ősszel is átadtak egy-egy szakaszt, összesen 14 kilométert. Eddig tart a dupla sáv, Albertirsáig lehet rajta közlekedni, hamarosan viszont már bárki használhatja. Az út ugyanis innen az M0-ig – ami 30 kilométer – mint a képeken is látszik készen van bár még csak az építési forgalmat engedik rá. Decemberben fejeződött be a munka, és a műszaki átadás-átvételi eljárás is lezárult. Jelenleg a forgalomba helyezési eljárás tart. összegezve: teljes hosszában augusztusától lehet lehet 2×2 sávon közlekedni – Abonytól az M0-ig. Az 44,4 kilométer hosszú az M0-tól Ceglédig tartó szakaszt idén februárban adják majd át, a 11,6 kilométernyi Cegléd-Abony szakasz pedig augusztusban válik teljessé. Az M4-es Szolnokot északon elkerülő szakaszát pedig a tervek szerint 2022 első negyedévében lehet majd először használni.

Megkerestük a Innovációs és Technológiai Minisztérium annak kapcsán, hogy átadása után díjköteles lesz-e az M4-es Abony – M0-s szakasza. A minisztérium kommunikációs osztályától megtudtuk, hogy az átadás évében ingyen lehet majd használni a szakaszt, 2021 január 1. utána viszont díjköteles lesz, hiszen a M4-es egyik vége gyorsforgalmi útba csatlakozik – jelen esetben az M0-ba. A személyautók Pest megyei vagy országos autópálya matricával használhatják majd az M4-es autóút ezen szakaszát.  

Előző Lázár Ervin program a Szigligetiben
Következő Csökkent erdeinkben a falopások száma

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás