Vállalkozója díj- Sziráki Pál

Élete a Volán. Mérnökként kezdte, most a cég első embere, nem mellékesen pedig az Év Vállalkozója Díj büszke tulajdonosa. Sziráki Pálról van szó. A Jászkun Volán Zrt. vezérigazgatója december ötödikén vehette át a rangos elismerést.
A pályáját tette rá. A szakma legfiatalabb mérnökeként már a nyolcvanas évek közepén a Volán kötelékében tevékenykedett a jánoshidai fiatalember. Gépészmérnöki diplomáját a cég ösztöndíjasaként a Minszki Műszaki Egyetemen szerezte. Ismereteit nem sokkal ezután a Budapesti Műszaki Egyetem gazdaságmérnöki szakán gazdagított. Sziráki Pál 1990- ben szakított a Volánnal, de az ezt követő jó 10 esztendőben sem távolodott el a hivatástól. Oroszországi összeköttetéseit kamatoztatva továbbra is a tömegözlekedés terén tevékenykedett. 2003- ban vezérigazgatóként került ismét a céghez. Az azóta eltelt időszak eredményeit jutalmazta most az “Év vállakozója- díjal”” a szakminisztérium. Az elismerés rangját emeli
hogy a díjazottak között nincs több állami cégvezető. Ez a tény- véli Sziráki Pál- a Jászkun Volán Zrt. versenyképességét bizonyítja… csakúgy mint a napokban átvett Észak- alföldi Minőségi díj
melynek még helyet kell találni a zsúfolt vitrinben. Az elismerések mögött 5 esztendő

Előző Aktuális – 2008-12-17
Következő Ingyenes parkolás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás