Jótékonysági előadás Natáliáért

Összefogtak Natáliáért. Zagyvarékason jótékonysági előadást szerveztek, melynek bevételét a település lakói a nyolc éves tetraparézisben szenvedő kislány műtétjére ajánlották fel.
Híradónkban többször beszámoltunk már a zagyvarékasi tetraparézises kislányról. Bozsányi Natália még csak nyolc éves, de már 7 komoly műtéten van túl, ugyanis születése óta izomgörcsös betegségben szenved. Az egyetlen esélye a gyógyulásra az őssejtbeültetés lenne, ám az öttagú családnak erre nincs pénze. A rékasiak azonban most összefogtak. Jótékonysági előadást szerveztek, melyen felléptek óvodások, iskolások és községi csoportok. Az est bevételét a kislány gyógykezelésére ajánlották fel. A belépődíjak mellett a kihelyezett dobozba adományokat is vártak. Az anyagi támogatás mellett az est érzelmileg is erőt adott a családnak, hiszen a teltházas előadás azt bizonyította, hogy az emberek segíteni szeretnének nekik. Az előadás bevételén kívül az ünnepek előtt egyéb segítség is érkezett a családnak. A Szolnoki Főiskola egyik munkatársa családjával együtt úgy döntött, hogy idén az ajándékokra szánt pénzt nem költik el, hanem Natáliának segítenek vele; 100 ezer forintot utaltak a kislány családjának.

Előző Megyei Közgyűlés
Következő Aktuális – 2008-12-14

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás