Hóvarázs gála

Szombaton délután tartotta ötödik születésnapját a Szolnoki Mazsorett és Zászlóforgató Csoport. A fél évtizedes jubileum alkalmából gálaestet rendeztek.
Zsúfolásig megtöltötték az érdeklődők, hozzátartozók az Aba-Novák Kulturális Központ színháztermét. Az Ave Maria dallamai után az ünnepelt zászlóforgatók és mazsorettek a gyertyafény keringőt táncolták el. Meglepetésről maguk az ünnepeltek gondoskodtak, a csoport tagjai által készített kisfilm az eddig eltelt 5 év legfontosabb és legemlékezetesebb pillanatait mutatta be. A vetítés után a legkisebbek vették át a főszerepet, majd pedig a Főnix csoport lépett színpadra. A 32 baka című produkcióban csak lányok szerepeltek. Természetesen bemutatkoztak a zászlóforgatók is, akik a mazsorettekkel együtt már határainkon túl, sőt Afrikában is sikerrel szerepeltek. A Szolnoki Mazsorett és Zászlóforgató csoport 2003 őszén alakult általános és középiskolás diákokból. A csoport összetétele országosan is egyedülálló, hiszen fiúk is tagjai az együttesnek.

Előző 35 éves a Te+Én Nyugdíjas Klub
Következő Adventi kézműves vásár

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás