Verseghy szalagavató

Felavatták. A Verseghy Ferenc Gimnázium végzős diákjai szombat este tartották szalagavató báljukat a Tiszaligeti Körcsarnokban. Az ünnepélyes gálába még az áramszünet sem tudott közbeszólni.
November és december a végzős diákok egyik legfontosabb időszaka. Ekkor kapják meg azt a bizonyos szalagot, amelyet később büszkén hordanak kabátjukon, ingükön, öltönyükön. Ez a szalag jelképezi egy korszak lezárását, és azt, hogy hamarosan a felnőtt korba léphet, leérettségizhet viselője. Nincs ez másképpen a Verseghy Ferenc Gimnáziumban sem, ahol szombaton este tartották meg hagyományos szalagavató báljukat. De csak kevésen múlt, hogy el kelljen halasztani a már hónapok óta várt banketett. Ugyanis este 7 órakor még teljes sötétség honolt a Tiszaligetben, áramszünet volt. Így több rendezvény is elmaradt, de az e-on munkatársai hét óra után pár perccel kijavították a hibát, így a Verseghys bál elkezdődhetett. Azután pedig megérkezett az első meglepetés, ugyanis Krampuszával karöltve a Mikulás is ellátogatott a bálba, és ha már ott volt kiosztott, egy-két szaloncukrot is. A szépszámú vendégsereg az asztalok mellől, mérhetelen büszkeséggel figyelték gyermekük, rokonuk táncát. Az est vacsorával, majd pedig egy közös bulizással folytatódott.

Előző Aktuális – 2008-12-05
Következő 35 éves a Te+Én Nyugdíjas Klub

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás