Városgazdálkodási Bizottság

6,8 százalék. Átlagosan ennyivel emelkednek január elsejétől a kéményseprő-ipari közszolgáltatások díjai, ha a Városgazdálkodási Bizottság ülését követően a jövő héten a közgyűlés is jóváhagyja az előterjesztést. A szakbizottság ülésén több, a szolnokiakat közvetlenül is érintő téma is szerepelt a napirendi pontok között.
Februári ülésén hagyta jóvá a közgyűlés a szolnoki utak 4 évre szóló építési, felújítási programját, illetve a megvalósítás sorrendjét. Az azóta jelentkező lakossági igények alapján, illetve az elnyert pályázati forrásoknak köszönhetően szükségessé vált az eredeti elképzelések módosítása. A Városgazdálkodási Bizottság elé került előterjesztésből az is kiderült, hogy az utak mellett több helyen parkolók létesítésével is számolnak, így például a Vas utcában 35 várakozóhelyet alakítanak ki. Szegedi Károly, a testület elnöke elmondta még, nem tartja jó megoldásnak, hogy 2009. január elsejétől az áru fajtája és mennyisége alapján megállapított díj helyett az árusításra igénybevett terület lesz a számítás alapja a piacon, ez szerinte a kisebb árusokat hátrányosan érinti majd. Az üzemeltető Szollak Kft. vezetője azonban hangsúlyozta, hogy a helypénzek tervezett átalakítása nem jár díjemeléssel, már csak azért sem, mert a forgalom folyamatosan csökken. A rendeletmódosítást november 27-i ülésén még a közgyűlésnek is jóvá kell hagynia.

Előző Varga Mihály a HOZAM Klubban
Következő Aktuális – 2008-11-18

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás