Jászberényi gyilkosság

A hét közepén brutális módon meggyilkoltak egy jászberényi férfit. A tetteseket szinte azonnal elfogta a rendőrség.
Ebben a házban élt az ötvenes évei derekán járó, külföldről nemrégen hazatért jászberényi férfi. A tettesek hárman voltak, egyikük fiatalkorú, aki – értesüléseink szerint – az áldozatnál lakott vagy vendégeskedett. Mindegyiküket a tett elkövetésének napján elfogták, a többszörösen büntettet felnőttek a főváros egyik pályaudvarán. Nemcsak kirabolták áldozatukat, de kegyetlenül meg is verték az összekötözött férfit. Hogy miért verték, kínozták, arra egyelőre nincs magyarázat, hiszen a gyilkosok mindent megtaláltak, amit csak el akartak venni Sz. Zoltántól: pénzt, műszaki cikkeket. Ebbe az autóba pakoltak be mindent a tettesek és elhajtottak vele, a jármű ugyancsak az áldozaté volt. Sz. Zoltán a kegyetlen verésbe halt bele. A rendőrség egyelőre szűkszavú, holott gyorsan és főként sikeresen intézkedtek. Vélhetően a férfi házában található ipari kamerák is rögzíthették a szörnyű eseményeket, bővebbet a hét végére ígér a megyei rendőr-főkapitányság.

Előző Aktuális – 2008-11-13
Következő Belépés nem csak tornacipőben

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás