Tiszafürdei autóbuszbaleset fejlemények

Még folyik a vizsgálat. Egyelőre tanúként hallgatta ki a rendőrség a Tiszafüreden balesetet szenvedett autóbusz vezetőjét. Mindenesetre a műszaki meghibásodás lehetőségét már kizárták a szakemberek.
1 halott, 14 súlyos és 15 könnyű sérült. Ezek a szomorú adatai a hétfő reggeli tiszafüredi tömegszerencsétlenségnek. Mint arról beszámoltunk, a sűrű ködben a menetrendszerint közlekedő autóbusz vezetője feltehetően későn észlelte az út szélén várakozó, téglával megrakott kamionnak és nekiütközött. A főként diákokkal zsúfolt busz jobb elejéből gyakorlatilag semmi nem maradt. A mentéssel párhuzamosan a rendőrség azonnal megkezdte a vizsgálatot. Elvégezték a teljes körű helyszíni szemlét, rögzítették a nyomokat és anyagmaradványokat, meghallgatták a tanúk többségét, valamint átvizsgálták az összetört járművet. Molnár Miklóstól, a JNSZ Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatójától megtudtuk, kizárható a technikai jellegű probléma és az is biztos, szabályosan várakozott a tehergépjármű. Az autóbusz vezetőjét is még tanúként hallgatták ki, annyit megtudtunk, hogy a sofőr sem hivatkozott műszaki meghibásodásra. Azt az igazságügyi szakértői vélemények és a nyomozás eredménye alapján dönti el a rendőrség, hogy az ügynek lesz-e gyanúsítottja.

Előző Jászkun-Volán fejlesztések
Következő 100 éves a zagyvarékasi templom

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás