Színes szakmakavalkád segíti a pályaválasztást

Szakács, cukrász, vegyész-ezek a ma kedvelt szakmák-derült ki a tószegi szakképzési kavalkádon. Négyszáz általános iskolás diák vett részt azon a pályaorientációs napon ahol a Szolnoki Szakképzési Centrum mutatta be a lehetőségeket.

Különleges kísérlet egy rezgő hangszóróval, mely más és más formákat varázsol és más látványosságok melyek segítenek megismerni a szakmákat.3890 . A Szolnoki Szakképzési Centrum11 tagintézménye mutatta be szakmáit ma Tószegen. A helybéli gyerekek mellett Vezseny és Tiszavárkony diákjai is betekintést nyerhettek a képzés gyakorlati lehetőségeibe.

Kalmár Andrea főigazgató, Szolnoki Szakképzési Centrum:
“A szakács, a pincér, a cukrász nagyon menőnek számít. A szakgimnáziumban az egyik kedvenc a két tanítási nyelvű turisztikai ágazat és a közgazdasági. Műszaki területen a vegyész, a környezetvédelem, a robotikával kapcsolatos szakmák

Pályát választani 14 éves korban nem könnyű, ezért már hatodik, hetedik osztályban, sőt korábban érdemes megismerni az egyes szakmákat. A délelőtt folyamán minden kisdiák kipróbálhatta a számára legérdekesebb tevékenységeket. Ezt a napot úgy szervezték, hogy minél többen részt vehessenek a programokon.

Fehér Ferenc igazgató Tószegi Általános Iskola:
“z utóbbi időben történt változások, az új szakmák megjelenése indokolja, hogy a gyerekek minél korábbi korban megismerkedjenek ezekkel a lehetőségekkel. Az iskolában fele fele arányban mennek gimnáziumba és szakgimnáziumba a gyerekek . “

A pedagógusok számára is fontos, hogy lássák merrefelé orientálódnak a diákok.

Kovács Eszter Virág :

“A természettudomány nagyon érdekel azon belül a biológia és a kémia leginkább “

Legtöbben most először láttak ennyi mindent egyszerre egy helyen.

Angyal Lili :

“Nagyon sok érdekesség van itt, nekem a hidrogénnel való munkák tetszettek, mert teljesen érdekesek és nem gondolná az ember, hogy ennyi mindent lehet velünk csinálni. “

Sokak számára az volt szimpatikus, hogy hozzájuk korban közel álló, ám már középiskolás diákok mutatták be a kísérleteket.

Virágh István :

“Egy mérés és különböző jeladatokat mutatok be nekik és ezek görgőjét megfekelő fázisolással. “

Az általános iskolások hiteles információkat kaphattak a szakgimnáziumban tanulóktól az egyes intézményekben zajló munkáról. Érdekesebbnél érdekesebb folyamatokat láthattak.

Micskó Milán:

“Nem Newtoni folyadék, amit ha lassan húzunk, akkor a molekulái összekapcsolódnak, ha gyorsan húzzuk, akkor pedig szétoldónak és lehet húzni a kanalat. ”  

Előző 2019 volt a második legmelegebb év Szolnokon<br>
Következő Megékezett az emelt nyugdíj

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás