Elektronikus licit

Új értékesítési forma. Január elsejétõl a végrehajtás alatt lévõ vagyontárgyakat az interneten, eletronikusan is elárvereztetheti az APEH. Vevõ bárki lehet, ehhez regisztálni kell az ügyfélkapun, szükség van az itt kapott titkos azonosítóra és jelszóra, továbbá el kell fogadni az árverés szabályait.
Az adóhatóság eddig két féle módon értékesítette az általa lefoglalt vagyontárgyakat: nyilvános pályázat, valamint árverés útján. Az adósok azonban többnyire rosszul jártak, hiszen ingóságaik a kikiáltási ár mindössze negyedéért találtak gazdára, így a fennálló tartozás csökkentésére kisebb összeg jutott. Ez azonban csak az egyik indoka volt annak, hogy január elsejétõl új lehetõségként az APEH bevezette az elektronikus árverést is. A kikiáltási ár felénél kevesebbért nem szerezhetõ meg az adott vagyontárgy, másrészt pedig teljesen anonim. Vevõ ezúttal is bárki lehet, az üzemeltetési szabályzat elfogadásán túl néhány feltételt kell csak teljesíteni. Akik már korábban regisztráltatták magukat az ügyfélkapun, az ott kapott azonosítóval és jelszóval fel tudnak lépni az árverési felületre. A feltöltés folyamatos lesz, egyelõre két értékesítésre felkínált autóval találkozhatnak az érdeklõdõk. A honlapon többek között jól látszik a licit kezdési és befejezési idõpontja, a kikiáltási ár, olvashatóak a gépjármûvek mûszaki adatai és megtekinthetõ néhány fénykép is. Érdemes megfontoltan licitálni, hiszen a megtett ajánlat vissza nem vonható. Az árverés nyertese az, aki a legmagasabb összeget ajánlotta fel, errõl az adóhatóságtól értesítést kap. A vételárat ezt követõen 8 napon belül kell megfizetni. Ennek elmulasztása esetén a következõ legmagasabb ajánlatot tevõ nyert, és ha van eltérés a két összeg között, akkor a különbözetet a mulasztónak kell megfizetnie, ez szintén végrehajtható.

Előző Nem egyeznek a Taczmann vallomások
Következő Sok érdeklődőre számítanak

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás