Hiányzik a megálló

A buszok csak a városból kifelé vezető irányban haladhatnak át a Kossuth téren. A Táncsics és szigligeti utcákban élőknek és dolgozóknak ezért akár több száz kilométert is kell gyalogolniuk a következő buszöbölig. Mindez az idősek és a kismamák helyzetét nehezíti meg a legjobban.
A buszmegálló ugyan megmaradt, de a buszok mégsem járnak a Kossuth téren, legalábbis a belváros felé vezető irányban. A cél ez volt: megszüntetni a forgalmat az átépített, megszépült téren. A Táncsics és Szigilgeti utcákban dolgozók, de főként az ott élők helyzetét azonban jelentősen megnehezíti az új forgalmi rend. Az önkormányzatnál ismerik a problémát. Fodor György osztályvezető szerint a forgalmat semmiképp sem engedik vissza a térre, a megoldás azonban közös érdek. Menkó Mihály, a Jászkun Volán Zrt. helyi üzletágigazgatója érdeklődésünkre elmondta: tárgyalnak a városvezetéssel, a lakók problémája azonban csak akkor oldódik meg, ha az önkormányzat úgy dönt: mindkét irányban átengedi a buszokat a Kossuth téren. Az üzletágigazgató szerint a külvárosban jól bevált gyűjtőjáratos megoldást a belvárosban nem lehet bevezetni, ehhez is szükség lenne ugyanis a térre.

Előző Szolnokra figyeltek
Következő Etetik a vadat

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás