Január végére várják az influenza járványt

Négy esetben már kimutatták az influenza vírus A típusát Magyarországon. Járvány azonban még nincs. Az ingyenes oltóanyagot a kockázati csoportba tartozók kérhetik. A most beadott vakcina két hét múlva ad védettséget, a járványt január végére várható.

Az ÁNTSZ influenza figyelőszolgálatának legfrissebb adatai szerint az ünnepi időszakban még nem volt aktivitás. Ugyanakkor 4 esetben már kimutatták az influenza A vírusát a beküldött mintákból. A téli szünet befejeztével a közösségi fertőzések miatt január végére várják a szakemberek az influenzaszezon kezdetét. Az ingyenes oltóanyag elérhető a szolnoki felnőtt és gyermekorvosi rendelőkben is. A Széchenyi rendelő felújítása miatt a betegek ebben a kis, ideiglenes előtérben várakoznak vizsgálatra és oltásra. Már most sokan köhögnek, de járvány még nincs- tudtuk meg.

Dr. Benkő Hajnalka háziorvos :
“Kb. 2 hét kell ahhoz, hogy egy biztos védettséget nyújtson, tehát én azt mondom, hogy még most is érdemes beadatni, mivel még nincs járvány. Ha most a beteg megkapja, nagyon sokszor , évtizedek óta látjuk azt, hogy január második fele, február az az időszak, amikor erősödik a járványos időszak. “

Ebben a körzetben több mint 2 ezer beteg közül egyelőre 130-an kérték az ingyenes vakcinát. László évek óta minden évben él az ingyenes lehetőséggel. Nem bánta meg.

Ábel- Kiss László :
“Nyolc éve mindig beoltatom magam és így nincsen semmi probléma egész téli időszakban. Tavaly sem volt beteg télen? Nem, ezeket kikerülöm, ezeket a dolgokat . “
A kockázati csoportokba tartozók ingyen kapják az oltást, de a patikákban rendelkezésre áll a receptre felírható vakcina is. Ennek ára 1700 forint körül van.

Dr. Benkő Hajnalka háziorvos :
“Általában az idősebb korosztály, aki beoltatja magát következetesen magát. A krónikus betegek nem szoktak ilyenkor jelentkezni, az akut légúti fertőzésekkel. A fiatalabbak akik kevésbé oltatják be magukat, ők szoktak jelentkezni, ők járnak panaszokkal most orvoshoz.. Meghűléses lázas állapot. Beindult megint az iskola 2 hét szünet után, most megint több a lázas beteg, több a panaszos beteg. “

Az oltóanyag két hét alatt védettséget ad. Az A és B típusú vírus ellen is véd. Fél éves kortól már adható.  

Előző Elviszik a szemetet a Puskás Tivadar körútról<br>
Következő Korszerűsítik az öltözőket a Tiszapartiban<br>

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás