Javul a vasúti közlekedés minősége

Felújítják a Szolnok és Szajol közötti vasútvonalat is. A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a napokban kiírta a szakasz korszerűsítésének tervezésére vonatkozó közbeszerzési eljárást. A fejlesztés része a szolnoki vasútállomás rekonstrukciója is.

A 196 kilométer hosszú Budapest – Lökösháza vonal az európai törzshálózat részeként egyik legfőbb összeköttetés a Balkán felé. A korszerűsítés tehát elengedhetetlenül fontos, ezért a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kiírta a közbeszerzést a Szolnok-Szajol vonalszakasz elkészült terveinek felülvizsgálatára, szükség szerinti átdolgozására, kiviteli és tendertervek elkészítésére. A nyertes tervező feladata a szükséges tervek elkészítése és az engedélyezési eljárások lefolytatása, valamint a még hiányzó egyéb engedélyek megszerzése. A felújítás során többek között 6,3 kilométer hosszon korszerűsítik a kétvágányú pályát, és felújítják a Zagyva-, valami Tisza-hidat. A beruházás része a szolnoki személypályaudvar rekonstrukciója is, beleértve az állomási távközlő- és biztosítóberendezést és villamos felsővezetéket egyaránt. Ez nagyságrendileg mintegy 23 kilométer vágányhálózatot, 200 váltót, 1.800 méternyi peront és 26 épület teljes tervdokumentációját jelenti, az engedélyek beszerzésével együtt. Az ajánlatokat 2012. január 19-ig várják, a szerződéskötés tervezett időpontja pedig 2012. február 29.

Előző Menü a rászorulóknak
Következő Híja van a pénznek

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás