Az építményadóról – 1. rész

Több lényeges változást is tartalmaz a január elsején hatályba lépő építményadó rendelet. Ez a vállalkozások esetében differenciált adómértéket és eltérő emelést tesz lehetővé, illetve a magánszemélyek egy körét is adófizetésre kötelezi.

A közgyűlés múlt csütörtöki ülésén döntött az építményadóról szóló rendeletről. Az egyik legfontosabb változás, hogy a magánszemélyek egy részét is adófizetésre kötelezik – hangsúlyozta a polgármesteri hivatal adóügyi osztályának vezetője. Dr. Vargáné Bodor Katalin elmondta, hogy január elsejétől adóköteles a 150 négyzetméter feletti lakás, lakóingatlan, minden garázs, valamint a nem életvitel-szerűen, lakásként használt üdülő. Az adó mértéke lakások esetében 100, garázsok, üdülők esetében 200 Ft/négyzetméter/év. A másik fontos változás, hogy a rendelet az üzleti célú ingatlantulajdonosok esetében differenciálást és eltérő emelést tesz lehetővé. A gazdasági szektorbesorolás és az építmény hasznos alapterülete alapján az adó mértékét évente és négyzetméterenként 990 és 1650 forint között állapították meg. Az új építményadó bevezetése egyben általános bevallási kötelezettséget is jelent. Ez érinti mindazokat, akik jelenleg is fizetnek építményadót, és azokat a magánszemélyeket is, akik még nincsenek a rendszerben, hanem ezzel az új rendelettel kerülnek adókötelessé. A bevallások teljesítéséhez a polgármesteri hivatal adóügyi osztálya segítséget nyújt.

Előző 40 éves a Tiszamenti Regionális Vízművek
Következő Finn helikopterek műszaki célú ellenőrző repülése

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás