Önkéntesek a tanyán

48 óra szeretetben. Önkéntes karitatív ifjúsági akciót hirdetett a Szer- Telen Ifjúsági Ház. A misszió tagjai egy Szolnok melletti tanyára is kijutottak.

A Szolnok melletti kertsor utoló portája ilyenkor is lakott. Szalai Imrére rászakadt a tél és a nélkülözés, bár- mint mondja- fényűző karácsony elé néz, hiszen tető van a feje fölött. A házba betérő önkéntes diákok az első döbbenet után versbe szedve köszöntötték a meghatott lakót. A Szer- Telen Ifjúsági Ház önkéntesei 48 órán át teljesítettek szolgálatot. Sok helyen jártak, tapasztalataik megdöbbentőek. A jó szó és a tartós élelmiszerekből összeállított csomag egyaránt meghatotta A ház magányos lakóját. A csapat egy bundát is hozott magával, amit a szomszédos tanya tulajdonosának szántak. Ám ő, amint észrevette a sokadalmat, kerékpárra pattant és szégyenkezve elhajtott. Az ajándék átadását barátjára bízták a némiképp csalódott önkéntesek.

Előző Virtuális idegenvezető Szolnokon+video
Következő A Szolnokért Emlékérem ezüst fokozatát kapta Rideg István

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás