Rendhagyó magyar óra a Széchenyi Gimnáziumban

Rendhagyó magyar nyelv órát tartott Balázs Géza nyelvészprofesszor a Széchenyi István Gimnázium tanulóinak. Az előadás főként az internet nyelvi világát érintette, de szó volt a nyelvművelésről és a digitális világ beszédre gyakorolt hatásairól is.

>Különleges élményben lehetett részük a Széchenyis diákoknak. Az ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszékének vezetője Balázs Géza nyelvészprofesszor tartotta a mai nyelvtan órát. Rövid bevezetője után egyből a lényegre tért, elmondta, hogy a digitális világ okozta nyelvi változások szenvedői, de egyben alkotói is vagyunk. Létre jött egy új nyelvi létmód, a másodlagos írásbeliség. Ez leginkább sms-ben illetve e-mailben terjed. Ez csak egy oka a mai kommunikációs válságnak. “Ma a kommunikációs válság szinte mindenkit érint, a fiataloknál inkább azt kellene mondani, hogy beszélnek egy új nyelve vagy írnak egy új nyelvet, ezt az sms vagy internetes nyelvet, ez önmagában nem baj, de meg kell tanulniuk azt, hogy van egy másik nyelv is, ezt az iskolában tanítják, nem a mobiltelefonokon, mert a magyar kultúrát elődeinket és hihetőleg majd utódainkat ez a nyelv köti össze.„ – mondta Balázs Géza. Manapság az olvasás és a megszólítás válságát valamint a logikátlan érvelések világát is éljük – tette hozzá. Mindent leegyszerűsítünk, ami talán felgyorsult, rohanó világunknak köszönhető. Hogy mi ebből a kiút? A tanulás – mondja a professzor, aki a hagyományos oktatás mellett teszi le a voksát, nem hisz a “szórakoztatva tanulni„ elvben. Arra a kérdésre, hogy hová jutunk, ha a tendencia így és ilyen gyorsan folytatódik, nem tudott konkrét választ adni, de véleménye szerint egyszer – talán nem is olyan sokára – elkezdődik a visszarendeződés.

Előző Adventi Kézműves Vásár a Galériában
Következő Magyar bajnok lett Nagy Krisztián, aki még az olimpiára is kvalifikálhatja magát

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás