Húsz év sikertörténete a magyar gazdaságban

A szolnoki székhelyű BI-KA Logisztikai Kft. ügyvezetője a Vállalkozók Napján kiemelkedő munkájának köszönhetően Magyar Gazdaságért Díjat vehetet át Budapesten. Karmazin György szinte a semmiből építette fel a ma már a megye 50 legsikeresebb cége közt szereplő vállalatát.

Csak néhány sikeres vállalkozónak adatik meg, hogy átvehesse a Magyar Gazdaságért Díjat. A Nemzetgazdasági Minisztérium kitüntetését december 2-a óta Karmazin György, a BI-KA Logisztikai Kft. tulajdonos-ügyvezetője is magáénak tudhatja. A szolnoki székhelyű cég első embere Budapesten a MÜPÁ-ban vehette át az elsimerést. Karmazin György 20 évvel ezelőtt, szinte a nulláról indulva építette fel a ma már a megye legsikeresebb 50 cége közt szereplő Kft-jét. A Magyar Gazdaságért Díj méltó születésnapi ajándék a cég számára. De nem ő az egyetlen, akit jutalmaztak december 2-án. Az év vállalkozójának járó díjat -többek mellett- a Vasfa Szolnoki Kazángyártó Kft. ügyvezetője, Domokos Mihály, és az Abonyi Mészáros Vendéglő tulajdonosa, Mészáros István is átvehette.

Előző Diáksportban az országos élmezőnyben
Következő Felsőoktatási börze

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás