Emberölés a gyanú

Emberölés alapos gyanúja miatt ma előzetes letartóztatásba helyezte a szolnoki bíróság azt a férfit, akit még péntek éjjel vett őrizetbe a rendőrség a Baunok házaspár eltűnésének ügyében. A Herczku Szabolcs és Mészáros Tibor elleni európai elfogatóparancs és a kétmillió forintos nyomravezetői díj továbbra is érvényben van.

Arcát eltakarva, vezetőszáron kísérték a Baunok házaspár eltűnése kapcsán őrizetbe vett férfit délután két óra után nem sokkal a városi bíróság tárgyalótermébe. A felek meghallgatását követően, kevesebb mint egy óra alatt megszületett a döntés: a gyanúsítottat egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a nyomzási bíró. A tárgyalást követően az ügyészhez hasonlóan az előzetes letartóztatásba helyezett férfi ügyvédje sem árulta el, hogy mivel gyanúsítják védencét. Az ügyvéd annyit azonban elmondott még, hogy amikor tanúként az ügyben többször kihallgatták, már akkor is ő látta el jogi képviseletét, egyben fellebezést nyújtott be az előzetes letartóztatás elrendelése ellen. Dr. Tasi Judit később megerősítette a szoljon.hu-nak nyilatkozó Dr. Sándor Géza szavait; a megyei bíróság szóvivője azt mondta: a gyanúsított előzetes letartóztatását emberölés alapos gyanúja miatt rendelte el a bíróság. Az indokolás szerint ugyanis tartani lehet a gyanúsított szökésétől, fennáll az elrejtőzés és a tanúk befolyásolásának veszélye. Közben folyik tovább a nyomozás, továbbra is érvényben van Mészáros Tibor és Herczku Szabolcs ellen kiadott európai elfogatóparancs, természetesen ugyanúgy, mint a főkapitányság vezetője által kitűzött kétmillió forintos nyomravezetői díj. A rendőrség kéri, hogy aki a házaspár hollétével, illetve a körözött férfiak tartózkodási helyével kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik hívja ingyenesen a 107-es, vagy a 112-es telefonszámot.

Előző Megérkezett az adomány
Következő Mikulás ünnepség a Liget Úti Általános Iskolában

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás