Elindult a Tisza Táncegyüttes jubileumi programsorozata

Hatvanöt éves a Tisza Táncegyüttes. A jubileumi programsorozat az V. Itt-Honi Népzenei- és Néptánctalálkozó kezdődött. Az évforduló jegyében április közepéig készülnek rendhagyó színpadi produkciókkal, gálaestekkel és gyermekeknek szóló rendezvényekkel.

Az Itt-honi Népzenei- és Néptánctalálkozón köszöntötték a fennállásának 65. évfordulóját ünneplő Tisza Táncegyüttest. Fellépésük egyben a jubileumi programsorozatuk nyitánya volt, melynek keretében április közepéig ünnepi gálaestekkel, rendhagyó színpadi produkciókkal fognak jelentkezni. Ezekben megjelenik a múlt, azaz a régi koreográfiák, jelen, a mostani repertoár, valamint a jövő, a gyerekek műsora, amelyben minden városi gyermek- és ifjúsági együttest meghívtak. A fiataloknak más programmal is készülnek. Kiss Zsuzsanna ügyvezető igazgató elmondta: decembertől Szolnok minden művészeti iskolájába ellátogatnak és viszik magukkal a többi művészetis tanulót, hogy a különböző tánccsoportok tagjai megismerjék egymás munkáját, és személyes kapcsolat alakuljon ki közöttük, hiszen mindannyian ugyanazért a városért, és ugyanabban a művészeti ágban vannak. A program keretében lesz viselet kiállítás, folk-kuckó, tavasszal a táncegyüttes székházánál akadályverseny népi GPS-szel, kézműves játszóházak és táncházak a kistérségi táncegyüttesek részvételével.

Előző Szolnoki bútoradomány a Margittai Magyar Iskolának
Következő Szolnoki vonósok szolgáltatták a zenét

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás